MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2022.02.21 23:00 Frissítve: 2022.02.21 23:00

Professzor úr, részletekben – Malonyai Péter publicisztikája

Ideálisan félszavakból is megérti az ember a barátját, ritka, ha legfeljebb segédfogalma van arról, miről beszél. Bevallom, így voltam Magas Istvánnal, amikor úgy egy évtizede rengeteget kérdezték a görög államcsődről. Közgazdászprofesszorról, egyetemi tanárról lévén szó, ez természetes, s valahol az is, hogy csak érezhettem, nem érthettem az egyébként logikus okfejtését.

Mentségem, nem is várta, hogy átfogó ismeretekkel bírjak a tudományágából, de ezzel nem csupán én vagyok így, hanem tisztelőinek zöme is az uszodából.

Merthogy ott Magas „Öcsi” volt és marad, nem mellesleg olimpiai ezüstérmes (1972), kétszer világbajnoki második (1975, 1978) és Európa-bajnok (1977). Tudomány és sport – mindkét közegben magasan jegyzik, ám erről azt tartja, hogy nem szeretne a professzorok között a legjobb pólós, a vízilabdázóknál pedig a legnagyobb tudós lenni. Mert mindennek megvan az ideje – ennek az írásnak például azért, mert ma 70 esztendős. Az „Öcsi” becenevet otthonról hozta s vitte magával az uszodába – hogy ott is átvették, rang a javából, azt (is) jelenti, hogy elfogadták úgy, ahogy van.

Nézem a hetedik általánosban készült osztályképünket, a középső sor közepe táján áll, sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő. Mögöttünk az Ady-szobor, balra tőlünk a salakos kosárlabdapálya, ahol a képen szintén kiöltözve feszítő másik Öcsivel, Dreissigerrel, aztán a Cserfalvi ikrekkel, Kuttner Lacival, Andor Andrissal rengeteg délutánon át rúgtuk a labdát, nem törődve az iskolai futballtilalommal. A pálya egyik oldalán magas fal, fölötte a Zivatar utcai ház, ahol Öcsiék laktak. És ahonnan ki tudja, hányszor kijött Magas néni, hogy elzavarjon minket, mert hangosak vagyunk, és főként felkavarjuk a port. Öcsi ilyenkor a fal mellé húzódott, nehogy azt gondolja az édesanyja, hogy ő is a komisz kölykök között van.

Az Adyból vitték el az uszodába, Széchy Tamás járt nálunk, hogy gyerekeket toborozzon a KSI-be. Innen már egyenes volt az útja. Uszodai menetrend szerint – úszóként nem láttak benne sok fantáziát, átkerült a pólósokhoz. A KSI-be – ismétlem, mert abban időben a sportiskola garancia volt rá, hogy világszínvonalú képzést kap a gyerek, köszönhetően Gallov Rezsőnek, Gyarmati Dezsőnek, Kőnigh Györgynek, Lemhényi Butykónak. Lehet, hogy összemosok korszakokat, kihagyok neveket, de a szakmai nívó folyamatosan magas volt (hogy stílszerű legyek...).

„Öcsi” minden labdajátékban kitűnt, lehetett volna válogatott futballista is, ami csak azért érdekes, mert a testnevelő tanárunk, Bolemányi Irén ettől az egy sportágtól óvta, mondván, hajlama van a visszérre. Hogy honnan tudta, találgattuk már, de csak odáig jutottunk, hogy megelőzte a korát, akkor még nem nagyon vizsgálgatták, ki mire alkalmas a sportban.

Haladt előre annak rendje és módja szerint, nemcsak a vízben, a tanulásban is. A Ságváriban érettségizett, felvették matek szakra, elvitték katonának, átment a közgázra, majd egyetemista korától mindvégig a Bp. Spartacusban játszott. Azért is, mert Bolvári Antal csapatától akkor is kapott némi pénzt, amikor Hódmezővásárhelyen katonáskodott. Maradjunk annyiban, jól jött neki.

Egyetemre járt, úgy lett válogatott és ezüstérmes Münchenben. Ő már nem emlékszik rá, de volt egy torna Hvar szigetén, amikor alig negyedórával az­után, hogy össze-vissza pofozták egymást az oroszok Alekszandr Dolgusinjával, leült a medence partjára és matematikát tanult. Biztosan vizsgaidőszak volt – magyarázta, majd rátért arra, hogy aki nemcsak sportol, tanul is, könnyebben dönt éles szituációkban. Ne gondoljunk bonyolult dolgokra, vegyük csak a pólót és a lövést. Egy szemvillanás alatt négy dologról kell határoznod: 1. lőjél-e vagy sem, 2. ha lősz, milyen fajtát, 3. milyen erővel és 4. hová.

Az elemzés természetesen tőle származik, aki egyébként könnyen tanult, nyelveket is, angolul és franciául előadni is képes, de oroszul és spanyolul is tud, azzal a veszéllyel, hogy a nyelvek egyszerűen eltűnnek az emberből, ha nem használja őket. Hogy aztán vészhelyzetben előjöjjenek. Például Moszvában az 1973-as universiadén az orosz, amikor szinte az egész csapatot bevitte a rendőrség, Istenem, volt náluk „néhány” eladandó holmi... Többször leizzadt, mire meggyőzte a „szovjet embereket”, hogy ne csináljanak ügyet belőle, minek a diplomáciai bonyodalom.

Békésebb eset a két évvel későbbi, amikor 1975-ben a válogatott kanadai túráján 250 személyes vacsorán mondott köszönetet a vendéglátásért, kifogástalan angolsággal. Az pedig szinte természetes, hogy a másik oldalon a kanadai válogatott kapitányaként Csepregi Gábor mondta a tósztot – magyarul.

Münchenben húszévesen lett olimpiai ezüstérmes, nem sokáig bosszankodott, ma meg úgy tartja, hogy a második mindig fontos szereplő, elvégre nélküle nincs győztes. Vitathatatlan érv, ahogy az is, hogy hiába vihette volna többre a válogatottban, ha a Vasasban, az OSC-ban, a Fradiban játszik, maradt a Spartacusban, mert elfogadták, szerették, nyugodtan tanulhatott. Együtt játszott Kemény Dénessel, Deák Gáborral (aki mindenhonnan kapura tudta csavarni a labdát – emeli ki) és később Somossy Józseffel. És a legfontosabbal, a világ valaha volt legjobb kapusával, Molnár Endrével.

Ebben nagyon egyetértünk, hiszen neki nem volt szüksége rá, hogy leüvöltse az ellenfél fejét, hogy észrevegyék – védett. Ez elég volt a tekintélyéhez. Mindketten elfogadjuk tőle, hogy ő az a kapus, aki sohasem kapott gólt (legalábbis nem emlékszik rá), a világ legjobbjánál ez természetes. Ez azért érdekes, mert Öcsi játszani szeretett, s ezzel kényszerbravúrokat erőltetett rá. Az ő megfogalmazásában: „Engem szórakoztat a játék. Szeretem a tapsot. A csapattársaim már kevésbé örülnek ennek... Kapusunk, Molnár kifejezetten ideges lesz, ha »színezni« kezdek.”

Jó élete volt játékosként. „Ahogy mondani szoktuk, a milliomosok életét éltük, a milliomosok gondjai nélkül. Én is... Nyelveket beszéltem, vidám voltam, szerettem a lányokat – mint mindenki. Tanultunk, utaztunk, volt egy kis pénzünk is, ráadásul az uszoda hangulata semmihez sem volt fogható. Egyszer lejött a Szigetre Taróczy Balázs, csak ámult és bámult, nem hitte el, hogy oldott légkörben is létezhet minőségi sport” – foglalta össze.

Amikor 1977-ben Jönköpingben Európa-bajnok lett Gyarmati Dezső válogatottjában, előtte így írtak róla: „Óriási tehetség – részletekben »adagolva”«, az igazi nagy játékkal még adós.” Utána pedig: „És szerepel a csapatban a már idegesítően nyugodt, kulturáltan játszó, elöl, hátul egyaránt használható dr. Magas István.” Mondták, hogy többre vihette volna, még mindig többre viheti, ő nem vitatkozott, csak csendben megjegyezte, hogy már nem ugyanazok a motivációi, mint korábban. A doktori cím és hogy diploma után egyből egyeteme világgazdasági tanszékének munkatársa lett, egyértelmű bizonyítékok.

Tanárként ritkán adott jelest, de ritkán is buktatott. Felkészült, jó előadó, kitűnő elemző, nem véletlen, hogy 1987-től három egyetemen tanított az Egyesült Államokban. Ekkor már a tenisz volt a szenvedélye, kint tanult meg játszani. Hogy nemcsak szeret, hanem tud is, arra bizonyíték, hogy Amerikában ajánlották úgy állásra, hogy „nem mellékes a tenisztudása”. Kényelmes élete volt a tengerentúlon, ám neki hiányzott a légkör, amelyben felnőtt és élt itthon. „Nekem az kell, hogy bennem legyen komfort, azt pedig nem teremthetik meg az anyagi javak” – vallotta, majd a kinti és az itthoni életről szólva azt mesélte, hogy az amerikaiak a tévé előtt ülnek, úgy járják be a világot, mi pedig leülünk a barátainkkal, s nagyon hamar mindenben képbe kerülünk.

Tudományos alapvetésnek sem rossz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.06.08 23:25:56

Vízilabda LAKNER GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. És aztán van a Ferencváros, amely a most záruló idényben szépen megmutatta, hogy lehet ezt okosan is csinálni.

2022.06.01 23:16:16

Vízilabda LAKNER GÁBOR, PATAI GERGELY

A zöld-fehéreknek senkitől sem kell félniük az első számú nemzetközi kupasorozat belgrádi végjátékában.