Női vízi Ek: UVSE–FTC Franciaországban – irány a negyeddöntő!

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.01.13. 08:19
null
A decemberi Magyar Kupa-döntőben Baksa Vanda együttese alulmaradt az FTC-vel szemben – vasárnap visszavághat az UVSE (Fotó: Földi Imre)
Mindhárom magyar csapat a továbbjutásért ugrik medencébe az Eurokupa csoportkörében, az Eger Athénban, az FTC és az UVSE Mulhouse-ban játszik három napon át.

Papíron mindhárom magyar csapattól elvárható a továbbjutás a női vízilabda Eurokupa csoportköréből – de hát a vízilabdát nem papíron játsszák, az esélyesség gyakran emlegetett terhével a vízben kell megbirkózni. A második számú európai kupasorozat neve és lebonyolítása is megváltozott a legutóbbi idényhez képest, ezúttal a Bajnokok Ligája selejtezőjében és csoportkörében búcsúzó nyolc-nyolc csapatot osztották négy kvartettre, amelyekből az első két helyezett folytathatja nemzetközi szereplését a negyeddöntőben. Az elitsorozatban négy kupacsapatunkból háromnak is a csoportkör jelentette a végállomást, csupán a Dunaújváros tudta beverekedni magát a negyeddöntőbe.

Egy szinttel lejjebb erre készül az Eger, az FTC és az UVSE is, utóbbi kettő ráadásul egy négyesben, a franciaországi Mulhouse-ban csatázik a csoportelsőségért. Az erőviszonyok értelemszerűen a BL-ben az egyenes kieséses szakasz küszöbéig jutó együttesek továbbjutását ígérik, így a szakértők szerint a B-csoportból a két magyar csapat emelkedik ki, de a francia riválisok – a hazai pályán szereplő Mulhouse, valamint a Grand Nancy – bizonyára igyekeznek borsot törni a mieink orra alá. A két vetélytárs közül a közelmúlt alapján a házigazda tűnik erősebbnek, a Nancy ugyanis a vártnál gyengébben szerepel, csak a hatodik helyen áll a hétcsapatos francia bajnokságban.

„Nem cél, hanem elvárás, hogy továbbjussunk a csoportból, lehetőleg az első helyen – jelentette ki határozottan Gerendás György, az FTC-Telekom vezetőedzője. – A keretek erősségét nézve a két francia csapatnál jobbak vagyunk, az UVSE-t pedig decemberben már sikerült legyőznünk a Magyar Kupa döntőjében. Az ünnepek alatt nem tudtunk sokat készülni, sűrű időszak van mögöttünk, ezért kellett a pihenő a játékosoknak, de újult erővel visszatértünk, és jó hangulatban, de nem elbizakodottan várjuk a franciaországi tornát. Bízom benne, hogy jobb teljesítményre leszünk képesek, mint a Bajnokok Ligája csoportkörében, szeretnénk a lehető legtovább, a döntőig menetelni a második számú kupasorozatban.”

Nem lehet más a célja a Tigra-ZF-Egernek sem, jóllehet Sike József együttesére valamivel nehezebb feladat vár, ugyanis az athéni A-csoportban a LEN-kupában címvédő görög Etnikosz és a francia bajnokságban listavezető Olympic Nice is riválisa, csupán a máltai Sirens ASC elleni ütközet tűnik könnyed ujjgyakorlatnak. A továbbjutás azonban nem foroghat veszélyben, fegyelmezett játékkal pedig a csoportgyőzelem is összejöhet, ami a negyeddöntő sorsolásánál nagy előnyt jelentene. A hevesiek a héten hasznos edzőmérkőzést játszottak a Dunaújvárossal, péntek este pedig már a Nice ellen ugranak vízbe az Eurokupában, míg az UVSE a Mulhouse-szal, a Ferencváros a Grand Nancyval találkozik a nyitó napon.

VÍZILABDA, NŐK
EUROKUPA
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT (Athén)
Január 13., péntek
18.00:
Tigra-ZF Eger–Olympic Nice (francia)
Január 14., szombat
18.00:
Sirens ASC (máltai)–Eger
Január 15., vasárnap
11.00:
Ethnikosz (görög)–Eger
B-CSOPORT (Mulhouse)
Január 13., péntek
19.30:
Grand Nancy (francia)–FTC-Telekom
21.00: Mulhouse (francia)–UVSE
Január 14., szombat
18.30:
Nancy–UVSE
20.30: Mulhouse–FTC
Január 15., vasárnap
9.30:
UVSE–FTC

A csoportok első két helyezettje a negyeddöntőben folytatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik