Női LEN-kupa: négygólos hátrányban a Dunaújváros a döntőben

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.25. 21:42
null
Nehéz helyzetben a Dunaújváros (Fotó: Dunaújváros Online)
A Dunaújváros házigazdaként 12–8-ra kikapott a görög Ethnikosz Pireusztól a női vízilabda LEN-kupa döntőjének pénteki, első mérkőzésén.

 

Mindkét gárda egy-egy alkalommal nyerte már meg a LEN-kupát: a Dunaújváros 2018-ban, az Ethnikosz Pireusz 2010-ben. A magyar csapat négyes döntőben diadalmaskodott, míg a görög együttes klasszikus oda-visszavágós párharcban.

A Dunaújváros tavaly is pireuszi riválissal találkozott nemzetközi kupa fináléjában: az Euroligában az Olympiakosszal szemben maradt alul küzdelmes összecsapáson 7–6-ra. Utóbbi ezzel vágott vissza a 2018-as LEN-kupa-döntőben elszenvedett vereségért.

A pénteki mérkőzésen a Dunaújváros jól tartotta magát az első félidőben, és nyílt csatát vívott a válogatottunk olimpiai bronzérmes centerével, Parkes Rebeccával felálló Ethnikosszal. Az ellenfél aztán 3–1-re megnyerte a harmadik negyedet, és onnantól kezdve végig kézben tartotta a találkozót.

A párharc visszavágóját szerdán rendezik.

NŐI VÍZILABDA LEN-KUPA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Dunaújváros–Ethnikosz Pireusz (görög) 8–12 (2–2, 3–4, 1–3, 2–3)
A magyar együttes gólszerzői: Garda, Gurisatti, Horváth B. 2–2, Mahieu, Szilágyi 1–1

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik