Férfi vízi-vl: kikaptunk a spanyoloktól, ugrott Strasbourg

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 18:14
null
Kikaptunk a spanyoloktól, nem leszünk ott Strasbourgban (Fotó: FINA/Twitter)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–9-re kikapott Spanyolországtól a világliga kontinentális nyolcas döntőjének negyeddöntőjében, ezzel eldőlt, hogy Märcz Tamás csapata nem lesz ott a strasbourgi fináléban, és az 5–8. helyért folytatja Podgoricában.

 

Rendhagyó módon, szövetségi kapitánya nélkül készült a világliga kontinentális negyeddöntőjére a magyar férfi vízilabda-válogatott, ugyanis Märcz Tamás második PCR-tesztje is pozitív lett, így nem utazhatott el a csapat után Podgoricába. Az irányítást hiányában Németh Zsolt másodedző vette át, de az otthon maradt kapitány az interneten keresztül folyamatosan konzultált a stábtagokkal – a mérkőzés közben azonban a helyszínen tartózkodóknál volt a kormányrúd.

Minden bizonnyal nem ezért kezdett viszonylag rosszul a válogatottunk, amelyből a torna első napján Burián Gergely és Fekete Gergő maradt ki, ezzel együtt tény, hogy a spanyolok sokkal jobban haraptak a találkozó elején. Az első megmozdulásuk rögtön egy akciógól volt centerből, ami előkelő helyen szerepel az elkerülendő megmozdulások listáján. Vámos Márton rögtön válaszolt, ám a spanyolok visszavették a vezetést. Az első negyed utolsó perce volt igazán fájó, amikor kettőt kaptak a mieink, Bernat Sanahuja gólja ráadásul négy másodperccel a dudaszó előtt esett, így aztán nyolcpercnyi játék után háromgólos hátrányban voltunk.

A második negyedre azonban a magyar válogatott is megérkezett a meccsbe, és megmutatta, hogy van tartása. A jóval szigorúbb védekezés mindössze egy gólt engedélyezett a spanyoloknak, elöl Zalánki Gergő vágott kettőt, aztán a kapásoldal is hozzátett kettőt Konarik Ákos és Manhercz Krisztián révén, Vámos újabb gólja után pedig már a mieink vezettek 6–5-re – ezúttal a magyar csapat lőtt gólt a negyed vége előtt.

A térfélcsere után kiegyenlített játékot láthattunk, a spanyolok rendre egyenlítettek, majd a mieink rendre visszavették a vezetést. Hiányérzetünk amiatt lehetett, mert túlságosan bőkezűen bántunk a szűkmarkúan mért emberelőnyökkel – volt egy pillanat, amikor 10–5 volt a kiállítások száma, mondanunk sem kell, nem ide... A centereink nem éltek meg a spanyol védők között, de a külső lövéseink meglehetősen hatékonyak voltak.

A záró negyedre emberelőny-emberhátrány gyakorlássá változtatták a játékvezetők a meccset, de ennél sokkal nagyobb gondot jelentett, hogy 9–9 után megtört a sorminta, és nem mi vettük vissza a vezetést, hanem a spanyolok kerültek előnybe. Több mint három perccel a vége előtt nem gondoltuk volna, hogy ez lesz a végeredmény, mégis ez lett. Támadásban megállt a magyar csapat, így aztán hiába védekezett jól, nem sikerült kiharcolnia legalább a szétlövést. Az utolsó 25 másodpercben emberelőnyben támadhattunk az egyenlítésért, némi labdatologatás után Zalánki vállalta el a lövést, de a labda elakadt Unai Aguierre kezében.

A spanyolok 10–9-re nyertek a kiegyenlített mérkőzésen, így a magyar válogatott az 5–8. helyért folytathatja a következő két napban. A világliga szuperdöntője már biztosan elérhetetlen, ugyanakkor így is színvonalas mérkőzéseken építheti tovább a csapatot a szakmai stáb.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA

KONTINENTÁLIS NYOLCAS DÖNTŐ
NEGYEDDÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–9 (4–1, 1–5, 2–2, 3–1)
Podgorica. V:
Miskovics (montenegrói), Margeta (szlovén)
SPANYOLORSZÁG: AGUIRRE – Famera, Barroso 1, Granados 1, De Toro 1, Perrone, MUNARRIZ 3. Csere: Sanahuja 1, Cabanas, Bustos 1, TAHULL 1, LARUMBE 1. Szövetségi kapitány: David Martín
MAGYARORSZÁG: VOGEL SOMA – Konarik 1, Manhercz K. 1, Jansik Sz. 1, Mezei, VÁMOS 4, ZALÁNKI 2. Csere: Angyal, Német T., Vigvári Vendel, Nagy Ádám, Erdélyi. Megbízott szövetségi kapitány: Németh Zsolt
Gól – emberelőnyből:
12/4, ill. 10/3
Gól – kettős emberelőnyből:
1/1, ill. –
Kipontozódott: Nagy Ádám (21. p.), Jansik Sz. (24. p.), Angyal (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Németh Zsolt:
– Nem úgy végződött a mérkőzés, ahogyan elképzeltem, örültem volna, ha az utolsó fórt sikerül gólra váltanunk, és szétlövésben döntjük el a továbbjutás sorsát. Nagyon nehéz meccs volt, nem készültünk arra, hogy ennyi kiállítást ítélnek ellenünk, ki kell elemezni, hogy mik voltak a problémák, mert továbbra is ilyen játékvezetésre számíthatunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik