Vezetést szerzett az UVSE a BVSC ellen a női vízilabda ob I elődöntőjében

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.04.04. 16:23
null
Fotó: Török Attila
A halványabb első negyed után ellenfele nyomába eredt a BVSC, ám az UVSE hazai környezetben összességében biztos, 10–7-es sikert aratott a Hajós uszodában a két csapat első elődöntős mérkőzésén a női vízilabda ob I-ben.

Négy év után tért vissza a BVSC női vízilabdacsapata a legjobb négy közé – a 2021–2022-es idényben más volt a női ob I lebonyolítása, akkor az alapszakaszt negyedik helyen záró Vasutas a harmadik FTC-vel a bronzéremért játszhatott, és két mérkőzésen alulmaradt. A jelenlegi idényben az alapszakaszban harmadik BVSC-nek egy meccs kellett a hatodikként végző III. Kerület ellen a negyeddöntőben: 15–14-re győzött a Szőnyi úton, ezzel 9–0-ra végzett az egyik fél hetedik pontjáig tartó küzdelemben. Béres Gergely csapata így az alapszakasz-második, az elmúlt öt bajnoki évadból hármat megnyerő UVSE ellen idegenben, a Hajós uszodában kezdhette meg elődöntős szereplését.

Az alapszakaszban mindkét meccsen a Benczur Márton vezette UVSE diadalmaskodott, ahogy a Magyar Kupában a bronzmérkőzésen is.

Eleinte szinte minden a hazaiak elképzelése szerint alakult, az UVSE két emberelőnyt is kihasznált az első negyedben, miközben remekül védekezett. Tiba Panna bombagóljával 5–1-re vezetett nyolc perc után – a BVSC Pien Gorter ötmétereséből jegyezte egyetlen gólját. A vendégek első akciógóljára a második negyed második percéig kellett várni, amelyet szintén a hollandokkal januárban Európa-bajnoki címet szerző Gorter lőtt, ám mivel ebben a periódusban a hazaiak kissé megrekedtek támadásban, Lendvay Zoé átlövésgóljával máris csak kettő volt a Vasutas hátránya (5–3). A nagyszünethez közeledve Alaksza Kinga majdnem nyolcpercnyi gólcsendet szüntetett meg – a túloldalon Gorter lövését kivédte Golopencza Szonja, ám a kipattanóra Tóth Fruzsina lecsapott, és bekotorta a labdát. A következő támadásból, 11 másodperccel a második negyed lejárta előtt azonban Peresztegi-Nagy Kinga még eredményes volt, így a BVSC javuló játéka mellett is csak egy góllal csökkent az UVSE előnye az első negyed végéhez képest (7–4).

Fordulás után Hajdú Kata használt ki még egy emberfórt, ám így tett Mucsy Mandula is a túloldalon, Gorter újabb góljával pedig ismét visszajött kettőre a vendégcsapat. A harmadik negyed második fele a kapusokról szólt, Golopencza többször védett emberhátrányban, míg Schmuck Tünde megfogta Mácsai Eszter büntetőjét. A záró szakasz előtt azonban újból plusz három volt az UVSE-nek: Alaksza Kinga kapás hátsó pozícióból kiválóan szolgálta ki a kapu előterébe úszó, majd gólt szerző Aubéli Teklát (9–6).

Az utolsó felvonásra lelassult a góltermelés: öt perc volt hátra a meccsből, amikor Mucsy ismét közelebb hozta csapatát az ellenfélhez, de ennél jobban nem tudott zárkózni a BVSC – 1:46-nál Hajdú Kata büntetőből talált be, és eldöntötte az első meccs sorsát. A 10–7-re diadalmaskodó UVSE – a remek hangulatot teremtő Újpest-drukkerek örömére – vezetést szerzett az egyik fél második győzelméig tartó elődöntős párharcban. Folytatás kedden a Laky Károly uszodában.

NŐI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UVSE HELIA-D–BVSC-MANNA ABC 10–7 (5–1, 2–3, 2–2, 1–1)
Hajós uszoda, 300 néző. V: Csanádi, Sajben
UVSE: GOLOPENCZA SZ. – Faragó K., HAJDÚ K. 3, Peresztegi-Nagy 1, AUBÉLI 2, Fekete F., Tiba 1. Csere: Baksa V. 1, Hetzl 1, Mácsai, Ármai, ALAKSZA 1, Golopencza N. Edző: Benczur Márton
BVSC: SCHMUCK – GORTER 3, Lendvay 1, Pőcze, DÖMSÖDI DALMA, Dobi, MUCSY 2. Csere: Tóth Fruzsina 1, Nagy L., Végvári, Dobos, Bereczki. Edző: Béres Gergely
Emberelőny-kihasználás: 7/4, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Benczur Márton: – A BVSC nagyon közel járt a maximumához, jól álltak bele a helyzetekbe, kemények voltak az első negyedet leszámítva. Aztán mi sem játszottunk jól, de az elődöntőben nyerni kell, és nagyon büszke vagyok a csapatra. Amíg az ilyen hektikus meccseket, mint amilyen ezen kívül például az Alimosz és az Olympiakosz elleni BL-találkozónk volt, meg tudjuk nyerni, nem lehetünk elégedetlenek.
Béres Gergely: – Megérdemelten nyert az UVSE, de szeretném megdicsérni a csapatomat is, mert az első negyedet leszámítva jól játszottunk, és végig az ellenfél nyomában tudtunk maradni.

Vízilabda
2026.04.04. 20:50

Vízilabda: az FTC előnyt szerzett az Eger ellen a női ob I elődöntőjében

Az UVSE–BVSC az FTC és az Eger találkozója is szoros küzdelmet hozott a női ob I elődöntőjének első mérkőzésén, ám meglepetés itt sem történt.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Nem volt esélye a bajnoki címre a Honvédnak, a BVSC fölényesen verte a kispestieket

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:16

Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

Vízilabda
2026.05.17. 11:43

Súlyos BVSC-vereség, a Catalunya jutott be a női vízilabda Ek döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:55

A visszavágót is megnyerte az FTC, ezzel egymás után másodszor bejutott a női vízilabda BL négyes döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:14

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

Vízilabda: hengerelt a címvédő UVSE a fiú gyermekbajnokságban

Utánpótlássport
2026.05.13. 14:57
Ezek is érdekelhetik