Csere nélkül – Malonyai Péter jegyzete

SIKERESNEK NEM NEVEZHETŐ pólósaink szereplése a nyári párizsi olimpián, de ez is viszonylagos. A férfiak negyedikek, a nők ötödikek lettek, ez azért nem a csúcsok csúcsa mifelénk vízilabdában, ám innen visszanézve vannak pozitívumai.

Leginkább az, hogy a szövetségi kapitányok, Varga Zsolt és Cseh Sándor maradtak a posztjukon. Cseh mester egyedül, ami azt sejteti, a „hozzá rendelt” Mihók Attilának az volt a szerepe, hogy mellette rutint szerezzen a lányoknál a férfiakkal addig sok sikert elért edző.

Ha így volt, ha nem, már a feltételezés is előrelátást takar, ahogy az is, hogy folytathatják a munkát. Nem vagyok már benne annyira a sportágban, mint korábban, ám a kapcsolati tőkém még létezik, így biztos hallottam volna, ha – ahogy régebben ilyenkor – égszakadás-földindulás előzte volna meg a megbízásukat.

Ismétlem, a párizsi két helyezés nem fergeteges eredmény, én is többre számítottam, sőt, a legtöbbet reméltem, persze, hogy aranyérmet. Egy hungarikumnál ugyebár ez a legkevesebb. Ugyanakkor a folyamatosságban hiszek, a különféle edző- és kapitányváltásokról gyakran azt tartom, hogy leginkább a köz megnyugtatására, a kedélyek csillapítására szolgálnak – réges-régi hagyomány nálunk abban hinni, hogy egy-egy személycsere automatikusan megoldja a gondokat.

Ahogy olvasom felkészült kollégám, Patai Gergely interjúját velük, nem véletlen, hogy mindketten folytatásról beszélnek. A megszüntetve-megőrizve elvének jegyében, ami arra utal, hogy miközben hozzáadták felkészültségüket a munkájukhoz, tanultak is a csapataiknál eddig eltöltött időszak alatt.

A többit majd meglátjuk. Az mindenesetre a szavaikból (is) kiderül, hogy a végállomás a Los Angeles-i olimpia, ám én azért remélem, hogy az addigi megállóknál is bizonyítanak csapataink, hiába lehetek én okos(kodó) akármennyire a hétköznapokban, amikor meccs van, győzelmet remélek, várok, akarok. A drukker már csak ilyen, főként mély uszodai kötődéssel.

Ezt persze legkevésbé nekik kell magyarázni, azt pedig remélem, hogy ha nem megy, ők továbbra is magyaráznak és nem magyarázkodnak. Mint most második székfoglalásukkor, amikor az átlagos kívülálló is (meg)tudhatja, mit akarnak.

Öröm, hogy nem csupán beszélnek – mondandójuk is van.

Edzőben is ilyen a jó.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!