Női vízilabda: Kurucz-Gurisatti Gréta lett a Ferencváros új csapatkapitánya

B. D. K.B. D. K.
2024.10.02. 13:55
Kurucz-Gurisatti Gréta nyilatkozott lapunknak (Fotó: fradi.hu)
Kurucz-Gurisatti Gréta lett az FTC-Telekom új csapatkapitánya – jelentette be a klub.


„A megújulás jegyében – talán ez is lehetne a mottója az FTC-Telekom Waterpolo női együttesének, hiszen az új idényre új vezetőedzővel, új játékosokkal és új csapatkapitánnyal vág neki. Az immár Matajsz Márk irányította zöld-fehérek az elmúlt hónapban csendben készültek, Szentesre is elvonultak egy hétre, hogy még jobban összekovácsolódjon a görög, olasz és holland légióssal megerősödő keret. A vidéki edzőtáborban sor került a csapatkapitány-választásra is, hiszen a posztot korábban betöltő Tóth-Csabai Dóra távozott a klubtól. A lányok titkos szavazás után Kurucz-Gurisatti Grétát választották meg csapatkapitányuknak” – olvasható a fradi.hu-n.

„Még évekkel ezelőtt az utánpótlás-válogatottban, de ott végig én voltam a csapatkapitány a korosztályunkban. Pont a minap jutott eszembe, hogy abban a csapatban ott volt több jelenlegi FTC-játékos is. Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Kuna Szonja, Farkas Tamara, Kis Alexandra és a nyáron igazolt Hertzka Orsolya is. Szóval a jelenlegi keretünk nagy része tudja, hogy milyen csapatkapitány vagyok. Persze azóta is voltak olyan feladatok, amiket meg kellett oldani, illetve többször is segítettem programok szervezésében, úgyhogy nem lesz idegen számomra ez a szerepkör” – idézte a klub Kurucz-Gurisatti Grétát. A magyar válogatott játékos hozzátette, elsősorban azért igazolt a zöld-fehérekhez, hogy bajnokságot nyerjen, és reméli, hogy ez már ebben az idényben megvalósul.

 

Legfrissebb hírek

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2 órája

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04