A Ferencvárostól igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.08.14. 17:09
null
Katona Bálint aláírt (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza mindenben megállapodott a Ferencvárossal és Katona Bálinttal, így a játékos a Spartacusban folytatja pályafutását.

Ahogy azt már korábban jeleztük, a Nyíregyházában folytatja pályafutását Katona Bálint, aki hároméves szerződést kötött új csapatával számolt be róla a Spartacus csütörtökön a hivatalos honlapján.

„Régóta tárgyalásban állt már a menedzsmentem a Nyíregyházával, és több élvonalbeli klub is szeretett volna a soraiban tudni, de úgy döntöttem, hogy itt a helyem, és sikerült mindenben megállapodnunk. Azon vagyok, hogy segíthessem a csapatot. Végig edzésben voltam, a Ferencvárossal a felkészülést végig dolgoztam, így fizikailag jó állapotban vagyok. Ismerős közegbe kerültem, ismerem a játékosokat, a vezetőedzőt, és nagyon tetszenek a körülmények. Ellenfélként voltam már itt, komoly szurkolótáborral rendelkezik a klub, és kíváncsian várom a Debrecen elleni hétvégi találkozót” – mondta Katona Bálint a Nyíregyháza hivatalos honlapjának.

A klub emlékeztetett, hogy a 178 centiméter magas, 22 éves középpályás pályafutása során 69 alkalommal lépett pályára a magyar élvonalban, 11 gólt szerzett és hat gólpasszt adott. Korosztályos válogatott volt, nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Az előző idényben Kecskeméten játszott kölcsönben.

(A Nyíregyháza Spartacus a nyári átigazolási időszakban már szerződtette Katona Bálint bátyját, Katona Mátyást, valamint egy harmadik Katona vezetéknevű játékost, Katona Leventét is – a szerk.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dorian Babunszki (észak-macedón, Sepsi – Románia, szabadon igazolhatóként), Bright Edomwonyi (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Katona Bálint (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Kecskeméti TE), Katona Levente (Kecskeméti TE), Katona Mátyás (Videoton FC Fehérvár), Kersák Roland (Kecskeméti TE), Kovács Dániel (szabadon igazolható, legutóbb Volosz – Görögország), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Tarcsi Róbert (szlovákiai, ETO Akadémia), Vukk Zsombor (Nagykanizsa)
Kölcsönbe érkezők: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC, ismét)
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czimer-Nyitrai Ádám
Kiszemeltek:
Távozók: Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia – Románia), Eppel Márton (FK Csíkszereda – Románia), Fejér Béla (román-magyar, Sepsi OSK – Románia), Géresi Krisztián (visszavonult), Horváth Kevin (Soroksár SC, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Nika Kvekveszkiri (grúz, szabadon igazolható), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Jaroslav Navrátil (cseh, szabadon igazolható), Németh Barnabás (Vasas FC, kölcsön után végleg), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Darko Velkovszki (északmacedón, Zrijnski – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Csörnyei Zsombor (FC Ajka), Keresztes Krisztián (Dundee United – Skócia), Kun Ákos (Szeged-Csanád GA), Lamin Marong (gambiai, STK Samorín – Somorja, Szlovákia), Tamás Olivér (BVSC-Zugló), Tarcsi Róbert (szlovák-magyar, Karcag), Vukk Zsombor (Tiszakécskei FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Zan Medved (szlovén)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
9 órája

Horvát korosztályos válogatott belső védőt igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
10 órája

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
10 órája

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
10 órája

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
12 órája

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
13 órája

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik