Íme, a magyar férfi pólóválogatott hivatalos olimpiai kerete!

CS. M.CS. M.
2024.07.05. 12:11
Varga Zsolt szövetségi kapitány kihirdette párizsi keretét! (Fotó: waterpolo.hu)
A Magyar Vízilabda-szövetség péntek délután kihirdette a férfi pólóválogatott hivatalos, 13 fős keretét, amely a párizsi olimpiára utazik.

 

A válogatott múlt pénteken utazott el Zágrábba, ahol a horvátokkal készült közös edzések és egy mérkőzés formájában. Az ott leszűrt tapasztalatok alapján kellett Varga Zsolt szövetségi kapitánynak döntést hoznia, hogy 13 főre szűkítse a keret létszámát.

Péntek délben meg is lett a végleges utazó keret, amelyből többek között kimaradt a Vigvári testvérek egyike, Vendel is.  

„Volt egy alapvető elképzelésem a csapatról, ugyanakkor akadtak kérdések bizonyos posztokon, amelyek megválaszolásával egészen az utolsó pillanatig vártam, csütörtök estére viszont pontot tettünk mindenre. Nyilván sokkal nehezebb volt most, mint eddig bármikor, hiszen mindenhová tizenöt embert lehetett nevezni, az olimpián viszont tizenhárom a limit” – nyilatkozta Varga Zsolt a waterpolo.hu-nak. 

A kapitány elárulta továbbá, hogy Vigvári Vendel, Kovács Péter és Szakonyi Dániel továbbra is a csapattal edz, ők a hivatalos tartalékok, akik sérülés esetén beugorhatnak, július 26-ig. 

A csapatban Varga Dénes párizsi szereplésével beállítja Gyarmati Dezső (1948–1964), Benedek Tibor (1992–2008) és Kásás Tamás (1996–2012) magyar csúcsát, hiszen ez lesz az ötödik olimpiája (a jelenlegi gárdából Varga Dénes az egyetlen, aki már állt a dobogó tetején, még 2008-ban). Hárai Balázs negyedszer készülhet, Vámos Márton, Zalánki Gergő és Manhercz Krisztián harmadszor vehet részt ötkarikás játékokon – ugyanakkor öt olimpiai újoncot avatunk Párizsban: Molnár Erik, Nagy Ádám, Fekete Gergő, Vigvári Vince és Bányai Márk először lakhat a faluban. Edzőként szintén debütál Varga Zsolt, aki 24 év után tér vissza az ötkarikás forgatagba, miután játékosként három alkalommal (1992, 1996, 2000) volt részese a nagy utazásnak.

A válogatott július 11–13-án a margitszigeti Benu-kupán szerepel, majd a felkészülés hajrájában Szicíliában a vb-ezüstérmes házigazda olaszokkal kétkapuzik, és július 19-én ott is lesz egy hivatalos mérkőzése. Onnan egyenesen Barcelonába repül, hogy az Európa-bajnok spanyolokkal a hagyományosnak mondható közös gyakorlással záruljon a ráhangolódás.

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VÉGLEGES OLIMPIAI KERETE 
Kapusok: Bányai Márk (Szolnoki Dózsa-Praktiker), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (CN Marseille), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Hárai Balázs (Genesys-OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Molnár Erik (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Vámos Márton (FTC-Telekom), Varga Dénes (FTC-Telekom), Vigvári Vince (Genesys-OSC Újbuda), Zalánki Gergő (Pro Recco) 

 

Legfrissebb hírek

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Vigvári Vendel: Szomorúak vagyunk, de igyekszünk a pozitívumokat is figyelembe venni

Vízilabda
2026.07.28. 12:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
2026.07.23. 14:24

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13