Két változás a női vízilabda-válogatott vb-keretében az Eb-hez képest

Vágólapra másolva!
2024.01.26. 13:37
Adam MolnarMihók Attila és Cseh Sándor kijelölte a dohai világbajnokságon résztvevő keretet (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) hivatalos honlapján jelentette be a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki keretét, amely két helyen változott az Európa-bajnoki névsorhoz képest, Máté Zsuzsanna és Horváth Brigitta került be ugyanis Szabó Nikolett és Tiba Panna helyére.

Mihók Attila és Cseh Sándor társkapitányok 15 játékost hívtak be a dohai világbajnoki keretbe.

„Ami biztos, hogy a csoport első helyéről az ausztrálok elleni mérkőzés dönt, majd az amerikaiakkal vagy a hollandokkal találkozunk, és aki jártas a női szakágban, az tudja: mindhárom ellenfél rettentően fizikai játékot játszik” – mondta a waterpolo.hu-nak Mihók Attila, társkapitány. „Remélem, senki sem érti félre, de ezeken a meccseken úgymond valakinek »el kell vinnie a balhét«, azaz a rendkívül erős centerekkel nem feltétlenül a legfiatalabb vagy a más szempontból kulcsszereplő játékosainknak kellene felvenniük a harcot, ez indokolta többek között a változtatást. Elég egyértelmű a feladat, azaz most a pillanatra kell koncentrálni, és ennek kell mindent alárendelni” – hangsúlyozta Mihók, akinek dolgát a kontinenstornán több sérülés is nehezítette, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorka és Parkes Rebecca sem volt bevethető, Gurisatti Gréta pedig szemsérülést szenvedett, ráadásul a KSI fiúcsapata elleni kétkapuzásnál Vályi Vandának ellőtték a könyökét.

„Viszont ez a sport, ezzel együtt kell élnünk, és én nagyon bízom benne, hogy amikor a nagyon fontos mérkőzések kezdődnek, mindenki játékra kész lesz, és legalább olyan állapotban, mint amilyenben a héten végezték az edzéseket” – jegyezte meg Mihók.

A magyar válogatott a dohai világbajnokságon a C-csoportban Ausztráliával, Új-Zélanddal és Szingapúrral szerepel egy négyesben, a mieink február 2-án Új-Zéland, 6-án Szingapúr, 8-án pedig Ausztrália ellen szállnak vízbe.

A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
kapusok: Magyari Alda, Neszmély Boglárka
mezőnyjátékosok: Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta, Geraldine Mahieu, Rebecca Parkes, Máté Zsuzsanna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Horváth Brigitta, Kuna Szonja
Szövetségi kapitányok: Mihók Attila, Cseh Sándor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik