Női vízilabda: Jól rejtegettem, hogy mennyire izgulok – Magyari Alda

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 19:46
Bíró Attila rendesen beledobta Magyari Aldát a mély vízbe. A magyar női vízilabda-válogatott 20 éves kapusát ez egyáltalán nem zavarta, nem úgy az olaszokat, akiket valószínűleg teljesen meglepett, hogy a trieszti olimpiai selejtező legfontosabb mérkőzésén nem Gangl Edina védte a kapunkat. A többi meg már történelem.

„Bíró Attila az olaszok elleni meccs napján, a reggeli edzésen mondta meg, hogy én fogok védeni. Meglepődtem, de azonnal tudtam, hogy fejben úgy helyre kell raknom magam, hogy ne az látszódjon rajtam, riadt vagyok, félek. Szerintem jól tudtam rejtegetni, mennyire izgulok”vallotta be az NSO Tv-nek a fiatal játékos, miután a válogatott hétfő este hazaérkezett Triesztből.

Videónkban arról is beszél, hogy Tokióval kapcsolatban neki az az elsődleges célja, hogy bizonyítsa, ott a helye a csapatban. Emellett beszél arról, hogyan élte meg az olimpiai selejtezőt, ki segített neki, hogy mentálisan felkészítse magát az olaszok elleni sorsdöntő meccsre, s azt is elárulja, hogyan ünnepelte meg a csapat, hogy kijutott az olimpiára.

ÖTKARIKÁS SÜTI VÁRTA A TRIESZTBŐL HAZAÉRKEZŐ NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTTAT

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
2025.07.28. 21:07

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
2025.07.26. 08:36

Tusványos 2025: Ennek a generációnak mindig az aranyért kell mennie – Szécsi Zoltán

Vízilabda
2025.07.24. 14:13

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Az olaszokkal találkozunk a női pólótorna negyeddöntőjében

Vizes vb 2025
2025.07.17. 11:37
Ezek is érdekelhetik