Férfi vízilabda: nem meglepetés, lemondott az OSC edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.03. 22:32
null
Petik Attila lemondott (Fotó: Madar Dávid/MVLSZ)
Helytállónak bizonyult a Nemzeti Sport pénteki értesülése: a szombati, szegedi bajnoki után lemondott Petik Attila, az A-Híd OSC Újbuda vízilabdacsapatának vezetőedzője.

 

 

Döntését azzal indokolta a vlv.hu oldalnak, hogy együttese gyengén szerepel, sorozatban ötször kapott ki a Bajnokok Ligája főtábláján. „Azt vallom, hogy a vereségekért elsősorban az edzőnek kell vállalnia a felelősséget” – mondta.

A klub szombat esti közleménye szerint az idény végéig Tóth László, a korábbi 287-szeres válogatott játékos, a női válogatott jelenlegi másodedzője látja el megbízottként a vezetőedzői feladatokat.

Ugyanakkor az OSC továbbra is számít Petik Attila munkájára az utánpótlás szakmai vezetőjeként.

„Most egy-két hét pihenő következik, utána visszakapcsolódom az OSC utánpótlásánál végzett munkába. Maradok a klubnál, dolgozom tovább. Amit négy és fél éve elkezdtünk az utánpótlásban – feljutottunk a felsőházba az elmúlt nyáron –, azt a munkát folytatom női és fiúvonalon. Van bőven tennivaló ott is” – idézte a vlv.hu Petik Attilát.

Legfrissebb hírek

Meglepetésre az Eger legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.31. 19:15

A Ferencváros hat góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.10.30. 21:18

Megszorongatta a BVSC a fáradt FTC-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.22. 21:28

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
2026.10.17. 22:15

Továbbra is hibátlan a BVSC és az FTC

Vízilabda
2026.10.03. 17:31

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
2026.10.02. 20:22

Hiába az OSC hibátlan sorozata, van még hová fejlődni

Vízilabda
2026.09.29. 11:40

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15