Női vízilabda-világliga: magyar vereség Oroszországban

NSO / MTINSO / MTI
2014.11.25. 16:12
A döntetlent követő ötméterespárbajban alulmaradt az oroszokkal szemben, így vereséggel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a világliga európai selejtezőjében.

Az egész mérkőzésen szorosan alakult az állás, egyik csapat sem tudott ellépni az ellenfelétől – írja a waterpolo.hu. Ehhez kellett az is, hogy Gangl Edina két büntetőt is hárítson az első félidőben – ki gondolta volna ekkor, hogy az ötméteresek még jelentős szerepet kapnak a végén. Így lett.waterpolo.hu. Ehhez kellett az is, hogy Gangl Edina két büntetőt is hárítson az első félidőben – ki gondolta volna ekkor, hogy az ötméteresek még jelentős szerepet kapnak a végén. Így lett.

Hat–négynél vezetett először két góllal az egyik csapat, történetesen a magyar, de az oroszok egy 3–0-s rohammal fordítottak 7–6-ra. A mieink nem ijedtek meg ettől, 9–8-ra már ők vezettek, de az utolsó orosz akcióból gól született, jöhettek az ötméteresek. A párbajban a magyarok egyszer hibáztak, ez pedig elég volt a hazaiaknak a győzelemhez.

Az orosz csapat két, míg a magyar egy pontot kapott. (A sima győzelemért három pont jár.)

A csoportban Olaszország és Franciaország válogatottja szerepel még. Az oda-visszavágós rendszerű selejtezősorozatban a következő játéknap december 16-a, akkor magyar–olasz összecsapást rendeznek Szentesen.

A csoportokból csak az első helyezett kerül be a világliga jövő júniusi szuperdöntőjébe, amelynek győztese kijut a 2016-os riói olimpiára.

Női világliga, európai selejtező, A-csoport, 1. játéknap
Oroszország–Magyarország 13–11 – ötméteresekkel (3–3, 1–2, 2–1, 3–3)
Zlatouszt

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
5 órája

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
2026.04.28. 10:31

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
2026.04.11. 22:35

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
2026.04.11. 21:55

Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

Vízilabda
2026.04.11. 19:10

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
2026.04.10. 15:53

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
2026.04.09. 12:09

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
2026.04.08. 20:31
Ezek is érdekelhetik