Vízilabda-vk: a nők kerültek nehezebb négyesbe

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 11:29
A magyar női vízilabda-válogatottra két roppant erős ellenfél is vár az augusztusi világkupán, míg a férficsapatnak vélhetően a horvát együttessel kell harcolnia az elsőségért négyesében.

A csoportok sorsolását – a hazai sportági szövetség honlapja, a www.waterpolo.hu pénteki beszámolója szerint – a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA mexikói világkonferenciájának keretében készítették el.

Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese a délszláv „lehetőségek” közül a Londonban olimpiai bajnok horvátokat kapta, de súlyos hiba lenne alábecsülni a bárkire veszélyes, olimpiai hetedik helyezett ausztrálokat, míg a kvartett negyedik tagja a kazah gárda, amely – a papírforma alapján – egyik riválisának sem okozhat fejtörést még Almatiban, hazai medencében sem.

A nőknél szintén a magyarok csoportjába került a 2012-es ötkarikás játékok győztese, az Egyesült Államok csapata, és semmivel sem könnyebb ellenfél Ausztrália nemzeti válogatottja, amellyel szemben a londoni olimpia bronzmérkőzésén a hosszabbításban veszített Merész András együttese. A Dél-afrikai Köztársaság válogatottja viszont aligha fog sok vizet zavarni az Oroszországban, a nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban rendezendő tornán.

A négyesekből az első kettő folytathatja az elődöntőben. A világkupa első három – illetve ha az idén júniusban esedékes világliga győztese is köztük van, akkor az első négy – helyezettje világbajnoki kvalifikációt szerez.

A VÍZILABDA-VILÁGKUPA CSOPORTJAI
férfiak (a torna rendezője Almati, időpontja augusztus 19–24.):

A-csoport: Montenegró, Szerbia, Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság
B-csoport: MAGYARORSZÁG, Horvátország, Ausztrália, Kazahsztán

nők (Hanti-Manszijszk, augusztus 12-17.):
A-csoport: Spanyolország, Oroszország, Új-Zéland, Kína
B-csoport: Ausztrália, MAGYARORSZÁG, Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság
www.waterpolo.hu pénteki beszámolója szerint – a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA mexikói világkonferenciájának keretében készítették el.

Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese a délszláv „lehetőségek” közül a Londonban olimpiai bajnok horvátokat kapta, de súlyos hiba lenne alábecsülni a bárkire veszélyes, olimpiai hetedik helyezett ausztrálokat, míg a kvartett negyedik tagja a kazah gárda, amely – a papírforma alapján – egyik riválisának sem okozhat fejtörést még Almatiban, hazai medencében sem.

A nőknél szintén a magyarok csoportjába került a 2012-es ötkarikás játékok győztese, az Egyesült Államok csapata, és semmivel sem könnyebb ellenfél Ausztrália nemzeti válogatottja, amellyel szemben a londoni olimpia bronzmérkőzésén a hosszabbításban veszített Merész András együttese. A Dél-afrikai Köztársaság válogatottja viszont aligha fog sok vizet zavarni az Oroszországban, a nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban rendezendő tornán.

A négyesekből az első kettő folytathatja az elődöntőben. A világkupa első három – illetve ha az idén júniusban esedékes világliga győztese is köztük van, akkor az első négy – helyezettje világbajnoki kvalifikációt szerez.

A VÍZILABDA-VILÁGKUPA CSOPORTJAI
férfiak (a torna rendezője Almati, időpontja augusztus 19–24.):

A-csoport: Montenegró, Szerbia, Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság
B-csoport: MAGYARORSZÁG, Horvátország, Ausztrália, Kazahsztán

nők (Hanti-Manszijszk, augusztus 12-17.):
A-csoport: Spanyolország, Oroszország, Új-Zéland, Kína
B-csoport: Ausztrália, MAGYARORSZÁG, Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik