Női vízi Euroliga: súlyos vereséggel kezdett az Eger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.29. 21:21
A női vízilabda Euroliga D-csoportjának első fordulójában a házigazda ZF-Eger a szünetben még csak egygólos hátrányban volt a legutóbbi szezonban az olasz bajnokság negyedik helyén végző Firenzével szemben, a második félidőre azonban teljesen szétesett, és súlyos, 16–8-as vereséget szenvedett.

Nem kezdték jól a meccset az egri lányok, hiszen az első negyed derekához érve már háromgólos hátrányban voltak, ám az időkérést követően összekapták magukat, és Czigány Dóra két, valamint Antal Dóra és Somhegyi Noémi egy-egy találatának köszönhetően fordítottak. A sorozatban kapott négy góltól azonban nem törtek meg az olaszok, akik Craig Kameryn vezérletével az első félidő végére ismét előnybe kerültek (6–7).

A második játékrész aztán közel sem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, hiszen a harmadik negyedet 5–0-ra, míg a negyediket 4–2-re nyerte a Firenze, amely így végül nagyon magabiztos, 16–8-as győzelmet aratott a lövőteljesítményt tekintve rossz napot kifogó Eger ellen a D-csoport első fordulójában.

Kelemen Attila tanítványai szombaton az orosz Izmajlovo ellen javíthatnak, amely a játéknap első meccsén 13–10-es vereséget szenvedett a Bujka Barbarát felvonultató Olympiakosztól.

A csoportból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

NŐI EUROLIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR
D-CSOPORT (EGER), 1. FORDULÓ
ZF-Eger–Firenze (olasz) 8–16
(4–4, 2–3, 0–5, 2–4)
Eger, 400
néző. V.: Stampalija (horvát), Torres (spanyol).
EGER: Gangl – Clayton, Pengő, Antal 2, Pócsi 1, Somhegyi 3, Czigány 2. Csere: Zajácz, Veréb, Vályi F. Edző: Kelemen Attila.
FIRENZE: LAVI – Bartolini 2, Lapi 2, MOTTA 4, Repetto 2, COLAIOCCO 1, CRAIG 3. Csere: Ferrini, Settonce 1, Olimpi, Giachi 1. Edző: Mario Vittorio Bigioli.
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 5/3
Ötméteresből: 2/2, ill. 2/2.
Kipontozódott: Somhegyi (21.), Repetto (26.)
MESTERMÉRLEG
Kelemen Attila:
– Kaptunk egy nagy pofont, megérdemeltük. Fegyelmezetlen játék, gyenge védekezés, sima olasz győzelem. Meghatározó játékosaim gyenge teljesítményt nyújtottak.Van még van két meccsünk ahol lehet javítani.
Mario Vittorio Bigioli: – Nagyon boldog vagyok. Több játékosomnak ez volt első igazi nemzetközi megmérettetése. Nagyszerű játékkal nyertünk.

A csoport másik mérkőzésén:
Olympiakosz Pireusz (görög)–Izmajlovo Moszkva (orosz) 13–10
(4–2, 3–1, 4–3, 2–4)

Legfrissebb hírek

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.10. 22:33

Először jutott be a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
2026.06.10. 20:26

Faragó Kamilla: Nem lehetünk elégedetlenek

Vízilabda
2026.05.30. 11:24

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.24. 17:09

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
2026.05.20. 08:02

Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

Vízilabda
2026.05.17. 11:43

A visszavágót is megnyerte az FTC, ezzel egymás után másodszor bejutott a női vízilabda BL négyes döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:14
Ezek is érdekelhetik