Vizes-vb: a női pólósok Spanyolországgal elődöntőznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 22:53
A házigazda Spanyolország lesz a magyar női vízilabda-válogatott ellenfele a Barcelonában zajló vizes-világbajnokság elődöntőjében. Az olimpiai ezüstérmes csapat a Londonban győztes amerikai együttest múlta felül három góllal. Amint arról korábban már beszámoltunk: Merész András csapata pazar első félidőt követően győzte le Hollandiát a negyeddöntőben.

A spanyolok Jennifer Pareja gólerős játékának köszönhetően előbb 3–1-re, majd a második negyed elejére már 5–2-re elléptek. Az amerikaiak azonban időben ébredtek, és a negyedik játékrész előtt felzárkóztak egygólos hátrányra. Akkor azonban a spanyolok megint megrázták magukat, és zsinórban lőtt három góljukkal eldöntötték a negyeddöntőt.

A két együttes Londonban kétszer mérkőzött meg egymással, a csoportbeli döntetlent (9–9), követően a fináléban hárommal (8–5) diadalmaskodtak a tengerentúliak.

A spanyolok velünk is kétszer játszottak a legutóbbi olimpián: a csoportban 13–11-re, az elődöntőben 10–9-re kaptunk ki tőlük. Éppen itt az ideje a visszavágásnak!

VIZES-VILÁGBAJNOKSÁG, BARCELONA, NŐI VÍZILABDA
NEGYEDDÖNTŐ

Egyesült Államok–Spanyolország 6–9 (2–4, 2–1, 1–1, 1–3)
KORÁBBAN
Magyarország–Hollandia 11–7
Oroszország–Kanada 17–9
Ausztrália–Görögország 9–5
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Oroszország–Ausztrália
Magyarország–Spanyolország

Legfrissebb hírek

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
5 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
20 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
23 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
Tegnap, 17:23

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05
Ezek is érdekelhetik