Kevés hiányzott az angyalföldieknek

Vágólapra másolva!
2006.12.16. 20:30
Címkék
A TEVA-VasasPlaket 9-8-as vereséget szenvedett az olasz Pro Reccótól a férfi vízilabda Euroliga C csoportjának 2. fordulójában a Komjádi-uszodában. A Kásás Tamással és Madaras Norberttel felálló, háromszoros BEK- (Euroliga-)győztes genovaiak szinte végig vezettek, csak egyszer, 7-6-nál volt az angyalföldieknél az előny. Földi László csapata remekül küzdött, azonban tíz emberelőnyös helyzetéből csak kettőt értékesített. Ez volt a magyar csapat első veresége.
Nagy Viktor, a Vasas kapusa remek teljesítményt nyújtott
Nagy Viktor, a Vasas kapusa remek teljesítményt nyújtott
Nagy Viktor, a Vasas kapusa remek teljesítményt nyújtott
Nagy Viktor, a Vasas kapusa remek teljesítményt nyújtott
Jó sokáig "masszírozták" egymást a csapatok, amíg megszületett az első gól a Komjádi-uszodában. Ezt sajnos nem a Vasas szerezte: több mint négy és fél perc játék után Alessandro Calcaterra fejezett be egy emberelőnyt (0-1).

Varga Dániel nyolc másodperccel később egy ravasz és váratlan lövéssel egyenlített, de akciógóllal válaszolt a Recco is, miután Deserti játszotta tisztára magát centerben (1-2).

Az első nyolc percben már nem változott az eredmény, pedig Steinmetz Ádám befordulása, majd kapufája gólt érdemelt volna.

A Vasas két emberelőnyt is kihagyott az első negyedben, míg a Recco egyetlen lehetőségét kihasználta.

Olasz előnnyel kezdődött a második játékrész, de angyalföldi találat következett. Kovács Róbert úszott meg, Nagy Viktortól nagyszerűen jött a labda, a vége pedig egy remek, jobb sarkos lövés volt (2-2).

Gyorsan jött a reccói ellencsapás. Fiorentini emberelőnyből szerzett újra előnyt, amit Steinmetz Barnabás rossz ejtése követett. Alessandro Calcaterra egy csavarral büntetett a kihagyott lehetőségért, még szerencse, hogy Steinmetz Ádám révén nagyon gyorsan kihasznált egy emberfórt a Vasas (3-4).

Akár egyenlíthetett is volna Földi László együttese, azonban Mátyás ziccert rontott. Meg is lett a következménye: Deserti második góljával ismét kettő volt a különbség.

Az első félidő sluszpoénjáról Kovács Róbert gondoskodott, a nagy önbizalommal játszó Vasas-pólós emberelőnyben két másodperccel a negyed vége előtt bombázott a bal felső sarokba (4-5).

A harmadik negyed elején ugyanaz a forgatókönyv érvényesült: az olaszok növelték az előnyüket, a Vasas – most Varga Dániel révén – újra zárkózott.

A gond az volt, hogy nem sikerült egyenlíteni, és ez lélektanilag nem kecsegtetett sok jóval.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA, C CSOPORT

2. FORDULÓ:
TEVA-VASASPLAKET – PRO RECCO (olasz) 8-9 (1-2, 3-3, 1-1, 3-3)
Komjádi-uszdoda, 2000 néző. Vezette: Margeta (szlovén), J. Fernandez (spanyol).
Gólszerzők: Kovács R. 3, Varga Dániel 2, Varga Dénes 1, Steinmetz Á. 1, Hosnyánszky 1, ill. A. Calcaterra 3, Vujaszinovics 2, Deserti 2, Angelini 1, Fiorentini 1.
A D CSOPORTBAN:
PANIONIOSZ (görög) - DOMINO-BHSE 3-15 (1-4, 1-3, 0-3, 1-5)
A magyar gólszerzők: Molnár 5, Kiss G., Szívós 3-3, Benedek 2, Hárai, Székely 1-1.
Nem egészen két perccel a játékrész vége előtt a Vasas megúszott egy újabb genovai emberfórt, de aztán ki is hagyott egyet – a sokadik egyenlítési lehetőség lett oda. Az utolsó nyolc perc 6-5-ös Recco-vezetéssel kezdődhetett.

Hihetetlen perc, nagy fordulat következett a ráúszás után, hiszen előbb Kovács Róbert szerezte meg a harmadik találatát, majd egy sakk-mattra kijátszott szituáció végén Varga Dénes zsákolta a labdát Tempesti kapujába. Először vezetett a Vasas a meccsen!

Ekkor a vendégek szerb klasszisa, Vladimir Vujaszinovics vette a vállára a csapatát, egymaga fordított megint (7-8). Kezdhette előlről az egészet a Vasas.

Két perc volt még hátra, amikor Steinmetz Ádám büntetőt harcolt ki, az ötméterest Hosnyánszky varrta be (8-8). Elképesztően izgalmas végjátékra volt kilátás.

Menetrendszerűen jött a kiállíítás a Vasasnál, a kombináció végén Angelini nem hibázott (8-9).

Földi László 10 mp-cel a játékidő lejárta előtt – amikor labdát szerzett a csapata – időt kért. Varga Dénes vállalta el a dobást, a vízre lepattintott labda azonban a felső lécre vágódott, onnan pedig kipattant. A vége 9-8-as Pro Recco-győzelem lett.

A Vasas nem érdemelt vereséget, s talán ha az emberelőnyei közül többet gólra váltott volna, nem kapott volna ki minimális különbséggel.

A C CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Recco 2 2 - - 19-13 6
2. Vasas 2 1 - 1 19-19 3
3. Csehov 1 - - 1 10-11 0
4. Eger 1 - - 1 5-10 0
A csoport másik párharcát vasárnap este Egerben vívja Gerendás György együttese azzal az orosz Sturm Csehovval, amelyet az első fordulóban a Vasas vendégként, bravúrral meg tudott verni egy góllal.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik