Bresciai randevú az úthengerrel

Jó is - a mieink jóvoltából. A "kötelezők" (négyesek, fórok) teljesítése után varázslatos támadások sorával roggyantja meg vetélytársát a Domino: előbb Molnár pazar csavarja ül, aztán Biros bődületes erejű, kapufás gólja következik, majd ezt űberolandó Bárány pöccint be egy feléje érkező labdát a levegőből (ne kerteljünk: ez fenomenális volt) - az annyi, mint 5-2.

Most lehetne arról értekezni, hogy no de a Bresciából többen is hiányoznak, például a két Fiorentini (amúgy ők is horvát származásúak) - csakhogy ez az első hét perc, amelynek során még mindenki feszül az erőtől. Ilyenkor így helybenhagyni egy ilyen erős gárdát…

Régi barátunk, a 2000-es Fradi-Olympiakosz BL-parti kendőzetlen "félrevezetése" óta általunk legalábbis gyanúsan méregetett szlovák bíró, Kratochvil még tartja egy kicsit a lelket a vendégekben, de ezúttal nem esik túlzásokba. Meg aztán Hinicék sem élnek oly eredményesen a lehetőségekkel.

A második negyedben kissé fékeződik a mieink lendülete, minthogy azonban nemcsak ők hagynak ki háromból két fórt, hanem a vendégek is (csupán Benedek és Csirics a két "tévedhetetlen"), a különbség marad kettő.

Egészen a második félidő elejéig. Ekkor 52 másodperc alatt eldől a parti. Kezdődik azzal, hogy Barac féltávon feladja a labdáért folyó sprintet Szívóssal szemben. Folytatódik azzal, hogy a horvát nem veszi komolyan Marcit, aki szemből, hét méterről veszett nagy gólt ragaszt a jobb felsőbe.

A gazdag pályafutása feledhetőbb perceit élő Baracnak később muszáj teljes "krafttal" repesztenie, ám ennek sincs sok eredménye: az őt leszerelő Benedeket nem érheti utol, Tibor meg közelről behúzza a mattot (8-4). Ha két újabb tiszta szerelésünket követően kissé higgadtabban célzunk elöl, padlóra kerülhetnének a délszlávok (jó, maradjunk a hivatalosnál: olaszok) - mindazonáltal ami késik, nem múlik. 8-5 után előbb Biros pakol be egy elsőrangúan megjátszott figurát, majd Szívós fejez be gyorsan egy fórt, a kettő között kibekkelünk egy hátrányt, 10-5 - a bresciaiak pedig lassan elkezdhetik fogalmazni visszaemlékezéseiket a "Találkozásunk az úthengerrel" cím alatt.

Az utolsó negyednek 6-10-ről vágnak neki, trénerük, Zoran Musztur ugyan hajtja őket, ám nyilván tudja: az Euroliga címvédőjének otthonában a csoportelsőséget érő döntetlen elérése jelen konstellációban a lehetetlenség kategóriája. Túl szilárd a Domino, a kulcsemberek közül mindig akad három-négy, aki hozza magát, és a kiegészítőknek mondottak sem tűnnek gyenge láncszemnek, sőt. Nincsenek hibák, kvázi tudni lehet, ha csak az impozáns új eredményjelző nem dől bele a medencébe, a végén nekünk tetsző eredmény fog virítani rajta.

Amikor közte háromnál előnybe kerülnek a bresciaiak, valahogy akkor sem izgulunk - pláne, hogy kétszer sem tudják átpréselni a labdát a magyar karerdőn. Egyenlő létszám mellett egyébként sem tudnak mit kezdeni velünk - ráadásul balkezeseink, Kiss és Benedek is beköszönnek egyszer-egyszer Gerininek, így pofája is van a csoportelsőséget érő sikernek, elvégre ugyanannyival verjük meg az olaszokat, mint ők minket a nyitányon. Akkor a Domino még nem állt össze. Mostanra viszont igen - nem is kapott ki november óta. Két hete Veselin Djuho, az Olympiakosz sokat látott trénere közölte, "a bajnokikra készülünk, itt úgysincs esélyünk, elvégre a Domino Európa legjobbja, az idén is meg fogja nyerni az Euroligát".

Az efféle kijelentésekkel elvből illik vitatkozni - a most látottak alapján azonban egyre kevésbé érdemes.