Vizes vb: az olimpiai bajnok visszalépett minden számától

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.20. 17:26
null
Chad le Clos visszalépett minden számától, nem úszik többet a Duna Arénában zajló világbajnokságon (Fotó: Dömötör Csaba)
A Duna Arénában zajló világbajnokságon nem úszik többet Chad le Clos, a dél-afrikaiak olimpiai bajnok klasszisa.

 

A 30 éves versenyző három számban nevezett, 50 méter pillangón szombaton a selejtezőben még felállt a rajtkőre (33. helyen végzett), hétfőn azonban kedvenc számában, 200 méter pillangón már nem láthatta a közönség.

A dél-afrikai csapat vezetője arról számolt be a helyszínen, hogy a szurkolók egyik nagy kedvence egészségügyi okok miatt visszalépett a további küzdelmektől, ahol még 100 méter pillangón lett volna érdekelt.

Le Clos 2012-ben a londoni olimpián Michael Phelpset legyőzve nyert 200 méter pillangón, 100-on ugyancsak a brit fővárosból, illetve 2016-ból Rióból – emlékezetes hármas holtversenyben Phelpsszel és Cseh Lászlóval – van egy ezüstje. Világbajnokságokon négyszer nyert, 2013-ban Barcelonában és 2017-ben Budapesten is első volt 200 méter pillangón, amelynek egyeduralkodója jelenleg a regnáló olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf.

A 200 pillangó mostani előfutamai során a címvédő, olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf az első helyen végzett, de Kenderesei Tamás is magabiztos úszással harcolta ki a helyét a hétfő esti elődöntőben.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik