Úszás: Rosszabbra számítottam – Virth Balázs

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 08:49
null
Virth Balázs nagyon jó visszajelzésket kap Milák Kristóftól, aki mindent megtesz azért, hogy edzője minél jobban megismerje őt (Fotók: Tumbász Hédi)
Kiváló összhangban dolgozik együtt Virth Balázs Milák Kristóffal, s bár közeleg a hazai világbajnokság, az edző úgy véli, mérleget leginkább majd csak 2024-ben vonhatnak.

 

– A tanítványai közül a két legsikeresebb nem zárt rossz országos bajnokságot: Milák Kristófot ugyan a tenerifei edzőtáborban egy hétre ledöntötte a láz, de kiváló időket úszott, Kapás Boglárka pedig a váltókban mutatta meg, mit tud. Elégedett?
– Annyira nem – válaszolt Virth Balázs, aki Milák és Kapás mellett Márton Richárd, Zombori Gábor és Veres Laura felkészítését is irányítja. – Kristóffal és Bogival igen, bár utóbbi nemigen tudott felkészülni erre a debreceni ob-ra a sérülése miatt, azért a 4x200-as gyorsváltóban korábbi önmagát idézte.

– Mi ez a sérülés pontosan?
– Boginak a dereka fáj. Hogy mitől, nem tudjuk pontosan, minden bizonnyal a túlerőltetéstől. Gyógytornával kezeljük a problémát. Kristóf kapcsán is voltak azért aggályaim, hiszen parádésan haladt a felkészülésünk, aztán Tenerifén a második héten betegség miatt kidőlt, a harmadik meg arra ment rá, hogy valahogyan összekaparjuk. Az országos bajnokság előtti napokban volt egy-két olyan edzés, amely alapján azt gondoltam, talán tud normális időket úszni. Rosszabbra számítottam, ennek ellenére volt bennünk elégedetlenség, hiszen tudtuk, ha nincs a betegség, sokkal többre lett volna képes.

– Milák az ob végén úgy nyilvánult meg, hogy más elvárásokkal vágott neki ennek az országos bajnokságnak, leginkább azért, mert szeptember óta új csapatban és edzővel készül, s bár nagyon élvezi az új közeget, önnel pedig kifejezetten jó a kapcsolata, hiszen mára kitalálják egymás gondolatait, volt benne egy kis félsz. Ön mit mond kettejük viszonyáról?
– Ugyanezt. Amikor elvállaltam Kristóf felkészítését, sokan féltettek, és én magam is úgy gondoltam, nem lesz egyszerű történet, ám ő rengeteget segít nekem. Nyilvánvalóan az eredmények igazolják majd, hogy működik-e a kapcsolatunk, egyelőre annyi tudok mondani, hogy Kristóf nagyon jó visszajelzéseket ad nekem, mindent megtesz azért, hogy megismerjem őt.

– Hogyan dolgozik vele a mindennapokban?
– Jól. Már eljutottunk oda, hogy elég ránéznem, és látom rajta, mikor kell engednem a méterekből. A közös munkánk elején mondtam neki, szóljon, ha soknak, vagy éppen kevésnek érzi a napi adagot – szól is. Úgy látom, inspirálja az is, hogy véleményt alkothat, hogy van beleszólása a felkészülésbe.

Fotó: Kovács Péter
Fotó: Kovács Péter

– Azt mondja, sokan féltették a közös munkától – még most is akadnak ilyenek?
– Én féltem magamat.

– Azért, mert Milák Kristóf esetében tulajdonképpen csak hibázni lehet?
– Valahogy így. A közös munkánknak egyébként úgyis 2024-ben lesz az eredményhirdetése, akkor lehet értékelni mindent, e tekintetben valójában mindegy, mi történik júniusban a budapesti világbajnokságon.

– Addig pedig vár önökre a formába hozás időszaka.
– És az mindig rizikós. Az, hogy kinek mennyit kell levenni a terhelésből, milyen szinten kell fenntartani az állóképességét, egyénfüggő. Az öt tanítványomnál is más-más a célravezető. Ezt egy edzőnek éreznie kell, de ezekben a napokban fokozottan számítanak a versenyzői visszajelzések.

– Kapás Boglárka az egyetlen olyan tanítványa, akivel ezen a téren is vannak már bőséggel tapasztalatai, ő viszont alig-alig úszott egyéni számot Debrecenben.
– Bogi jelenleg ért el odáig, hogy úgy igazán elkezdhetünk dolgozni – vagyis odáig, ahol februárban kellett volna lennie. Majdnem két hónapon keresztül nemigen tudott edzeni, még a cipőfűzőjét sem tudta bekötni, annyira fájt a dereka. Aztán amikor javult az állapota, beteg lett, majd amikor meggyógyult, újból fájni kezdett a dereka. Éreztem rajta a feszültséget, sokszor magába roskadt, így aztán az egyik reggel azt mondtam neki, engedjük el ezt a világbajnokságot, és készüljünk az augusztusi római kontinensviadalra – nem hiszem, hogy bárki szemrehányást tehetne neki, hiszen már Rio után is abba akarta hagyni, aztán Tokió után is, de még mindig itt van, küzd, harcol, és még az érmeket is szállította. Ezek után már a délutáni edzésen egy sokkal jobb kedvű Bogi jelent meg, onnantól felszabadultabban úszik, s már nem azt számolgatja folyton, hány hét maradt ki a felkészüléséből...

– Mindez azt jelenti, hogy Kapás nem lép rajtkőre júniusban a Duna Arénában?
– Ott van a csapatban, a következő hetek eldöntik, hogy elindul-e a világbajnokságon.

– A másik három tanítványának a római Európa-bajnokság a célja?
– Zombori Gábor és Veres Laura Rómára készül, egyéniben Márton Richárd is, ám rá a kapitány számít a 4x200-as gyorsváltóban, ahogyan Milák Kristófra is – Kristóf kétszáz gyorson egyéniben is indulni szeretne a vébén, ez mindkettőnknek nehéz feladat lesz, hiszen a számot üti a kétszáz pillangó, vagyis kőkeményen fel kell készülnie, de azt mondta, elég kemény fiú ő, képes így is megcsinálni.

Kapás Boglárkának fáj a dereka – hogy mitől, pontosan még nem tudni, valószínűleg a túlerőltetéstől
Kapás Boglárkának fáj a dereka – hogy mitől, pontosan még nem tudni, valószínűleg a túlerőltetéstől
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik