Nagy Viktor: Úgy érzem, a döntőben nem sikerült kiszolgálnunk a közönségünket

Vágólapra másolva!
2017.08.03. 09:51
A világbajnokság legjobb kapusa lett, a magyar válogatottal ezüstérmet szerzett, amit előzetesen jó eredménynek tartott volna, a finálé óta mégis kavarognak az érzelmek Nagy Viktorban.

Mintha terápiás beszélgetésen lennénk. Nagy Viktort szinte „lelőni” sem lehet, dől belőle a szó, érződik rajta, hogy érzelmileg is megterhelő volt neki a világbajnokság. A gondolatokat nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy nagyon jó volt (az út a döntőig), aztán jön egy „de” (a finálé), összességében viszont óriási élmény a vb és jó az eredmény (az ezüstérem).Nagy Viktort szinte „lelőni” sem lehet, dől belőle a szó, érződik rajta, hogy érzelmileg is megterhelő volt neki a világbajnokság. A gondolatokat nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy nagyon jó volt (az út a döntőig), aztán jön egy „de” (a finálé), összességében viszont óriási élmény a vb és jó az eredmény (az ezüstérem).

 

„Nem aludtam túl sokat a döntő óta, kavarognak bennem a gondolatok – kezdte Nagy Viktor. – Ezért is örülök, hogy elutazunk nyaralni, csak négyen, a feleségem és a gyerekek, mert kizökkenek ebből. Eddig akármerre jártam, mindenhol gratuláltak, buzdítottak, nagy élmény volt a világbajnokság – ám itt jön az a bizonyos de. Szerencsére azt még nem hallottam, hogy az ezüst is szépen csillog, még túl friss az emlék, nehezen dolgozom fel... Idővel szebb lesz, de az ezüst nem arany. A második helyet a görögök elleni elődöntőben nyertük meg, szombaton már új nap volt, és akárhogy is nézzük, ott elveszítettük a meccset. Mindig győzni megy az ember, így ha nem sikerül, az kudarcélmény.”

 

Nagy Viktor hangsúlyozta, pozitívan értékeli a világbajnokság egészét, s tényleg le a kalappal az egész csapat előtt. Kiemelte, milyen sokat számított a szurkolók segítsége, hatalmas élmény volt számára hazai pályán szerepelni, ezért van az öröm mellett szomorúság is benne, hiszen négy éve a barcelonai világbajnoki győzelemnél átélte, mit jelent a drukkereknek az aranyérem, milyen sokan érezték magukat győztesnek, egy sportoló számára pedig leírhatatlan, amikor átéli, hogy több ezer ember ünnepel vele együtt.

„Kicsit úgy érzem, a döntőben nem sikerült kiszolgálnunk a közönségünket, ahogy magunkat sem, hiszen nem jutottunk el a dobogó tetejére. Furcsa érzés – tette hozzá Nagy Viktor, aki a nyár elején bőven jó eredménynek tartotta volna a második helyet. – Nem gondoltam, hogy idáig jutunk, tudván, milyen erős a mezőny, míg nálunk edzőváltás volt, illetve kiesett néhány játékos. A felkészülés során is úgy gondoltam, hogy az elsőtől a nyolcadik helyig bármi lehet ebből. A vetélytársak erőssége mellett magunkat sem tudtam hová tenni. Egy világverseny egyébként is annyi mindenen múlik, a saját és az ellenfelek teljesítményén, a többi meccs alakulásán... Ehhez képest mi folyamatosan jó és magabiztos játékkal jutottunk el a döntőig.”

...amelyben viszont jöttek a horvátok, egyrészt a 4–0-s első negyedükkel, másrészt a három mázlis, blokkon megpattanó góljukkal. Nagy Viktor hozzátette, szerencséje is okkal van egy csapatnak, szóval rászolgáltak erre a horvátok. A magyar válogatott így is erőn felül teljesített, átlagban mindössze 6.1 gólt kapott, a borzasztó kezdés dacára a fináléban is csak nyolcat.

„Nem is a nyolc kapott gól miatt marcangolom magam, inkább az bosszant, hogy az elején könnyen ajándékoztunk gólokat az ellenfélnek, könnyen jutottak el négyig – folytatta Nagy Viktor. – Három megpattanó gólt kaptunk, amivel nem lehet mit kezdeni, a blokk és a kapus is tehetetlen volt. Viszont legközelebb nem engedhetjük meg magunknak, hogy nulla néggyel kezdünk, mindegy, hogyan akadályozzuk meg, ám nem történhet meg! De az pozitívum, hogy nulla négy után is éreztem az erőt a csapatban – csak azután, hogy elengedtük őket, majd kaptunk két szerencsétlen gólt, nem tudtunk már nyerni...”

Csak ha segítenek

Nagy Viktort választották meg a férfi torna legjobb kapusának, de jó védelem nélkül a legjobb kapus sem tud parádézni.

„Ezt soha nem is tagadtam, sőt mindig hangsúlyozom a csapattársaimnak is, hogy csak akkor tudok jól védeni, ha jól mozognak előttem, ha beletesznek a védekezésbe mindent – mondta Nagy Viktor. – Ilyen szempontból tud igazságtalan lenni a sport, mert sok játékosnak nem annyira látványos a munkája, mint azoknak, akik gólt lőnek vagy védenek, mégis rengeteget tesznek hozzá a csapat játékához, például Erdélyi Balázs vagy a védőink, Decker Ádám és Gór-Nagy Miklós. A kapusé kiszolgáltatott poszt, mert be tudok védeni a blokk mögé, ha kell, tudok bravúrokat hozni, ehhez viszont arra van szükség, hogy megszűrjék előttem a lövéseket, tudjam, hová jöhet a labda. A felkészülés során éreztem ebben bizonytalanságot, de aztán jól összeszoktunk. Már az első meccsen nagyon tetszett a védekezésünk, a szívüket-lelküket beleadták a mezőnyjátékosok, ennek pedig az lett az eredménye, magabiztosabb lettem. Szóval köszönöm a társaknak ezt a világbajnokságot!”

VIZES VB
FÉRFI VÍZILABDA, DÖNTŐ
HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 8–6 (4–0, 0–2, 2–2, 2–2)
Hajós uszoda, 7500 néző. V:
Alexandrescu (román), Severo (olasz)
HORVÁTORSZÁG:
BIJAC – Setka, SUKNO 3, Buljubasic, Loncar 1, Jokovic 1, X. GARCÍA 2. Csere: Krapic, Buslje, Vukicevic, Fatovic, Macan 1. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
MAGYARORSZÁG:
NAGY V. – Erdélyi 1, Varga Dénes, Hosnyánszky, Mezei, VÁMOS 3, Gór-Nagy. Csere: Hárai, Zalánki, Manhercz K. 1, Decker Á., Török 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 10/4
Kipontozódott:
Gór-Nagy (22. p.), Macan (28. p.)
Kiállítva (végleg cserével):
Hárai (32. p.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik