Vívó-vb: Samele az, aki ellen pont nem akartam vívni – Decsi Tamás

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.07.21. 14:40
Döntőt vív a magyar férfi kardcsapat a budapesti vívó-világbajnokságon, miután az elődöntőben 45:38-ra legyőzte az olaszokat. Fontos mozzanata volt a mérkőzésnek, hogy Decsi Tamás Gémes Csanádot váltva kiválóan szállt be az utolsó körre, s megtartotta a korábban kiharcolt három tus előnyt. 



Külön pikantériája a cserének, hogy Decsi az elődöntő után az NSO Tv-nek elmondta, ha lett volna választási lehetősége, akkor a három olasz közül Luigi Samele ellen semmiképpen sem szeretett volna vívni.


Külön pikantériája a cserének, hogy Decsi az elődöntő után az NSO Tv-nek elmondta, ha lett volna választási lehetősége, akkor a három olasz közül Luigi Samele ellen semmiképpen sem szeretett volna vívni.

„Máskor is, amikor az olaszokkal vívunk, én Curatoli és Berre ellen vagyok fent a páston, ezért volt kifejezetten nehéz beállni erre a mérkőzésre. De a közönség átsegített mindenen.”

Dél-Korea – amely az utóbbi két világbajnokságot egyaránt megnyerte – igen könnyedén, 45:22-es győzelemmel jutott túl a németeken. Decsi így látja ellenük az esélyeket a döntőben.

„Nem kérdés, hogy jelenleg ők a legerősebbek a világon, de azon vagyunk és dolgozunk, hogy a tokiói olimpiára olyan ellenfélként álljunk fel, hogy az aranyra is esélyünk legyen. Ez jó főpróbája lesz annak, hogy adott esetben legyőzzük a koreaiakat. Ha a hazai közönség így buzdít minket, akkor nincs lehetetlen.”

VÍVÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, BOK CSARNOK

NŐI TŐRCSAPAT
LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Magyarország
–Thaiföld 45:12
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Kanada25:45
A 9-16. HELYÉRT
Magyarország
–Ausztria 45:39

FÉRFI PÁRBAJTŐRCSAPAT
LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Magyarország
–Chile 45:24
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Ukrajna

FÉRFI KARDCSAPAT
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország
–Irán 45:29
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Olaszország 45:38

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Kovács Erika, Pircs Anikó, Kocsmár-Tóth István (tudósítás), Pusztai Viola (videó), Földi Imre, Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Szatmári András: Felforgatott csapattal nyertünk

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:37

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: öt magyar a férfi kardozók orléans-i GP-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.12.05. 18:14

Spanyol címvédés a női labdarúgó Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.12.02. 21:26

Siklósi Gergelyt és a kardcsapatot is díjazták a FIE kongresszusán

Egyéb egyéni
2025.11.22. 22:29

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

Sinner nyert Párizsban, hétfőtől ő a világelső

Tenisz
2025.11.02. 16:20
Ezek is érdekelhetik