Tinédzser miatt kerülhet a padra Mohamed Szalah

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
2026.02.26. 11:42
null
A Liverpool legutóbbi, Nottingham elleni bajnokiján a 77. percben érkezett Mohamed Szalah helyére Rio Ngumoha, a fiatal támadó kiemelkedően játszott (Fotó: Getty Images)
Nottinghamben két pályaív vált el egymástól a Liverpool FC-nél: Mohamed Szalah formája ismét mélypontra ért, míg Rio Ngumoha húsz perc alatt megmutatta, miért érdemes számolni vele egyre inkább a felnőttek között is.

Vízválasztónak bizonyulhat a hétvégi nottinghami mérkőzés a Liverpoolnál két játékosnak, igaz, ellentétes iránnyal, mert amíg a fiatal Rio Ngumoha talán mostantól kaphatja meg első nagy lehetőségeit, a klublegenda, Mohamed Szalahnak egyfajta végjáték következhet.

Kezdjük az utóbbival, aki az idényben egyszer szinte már el is búcsúzott a „vörösöktől”, aztán úgy tűnt, van visszaút számára. Az egyiptomi támadó, miután a bajnoki címet hozó idényben szárnyalt, nagyon nem találta a helyét az új évadban, aminek egyik egyértelmű mélypontja az lett számára, amikor a West Ham, a Sunderland, majd a Leeds elleni bajnokin csak a kispadon kapott helyet, és a másodikon állhatott be egy félidőre. A leedsi vendégjátékot követően állt ki a sajtó elé és mondta el hírhedtté váló „busz alá lökős” panaszát, amiért Arne Slot menedzser kihagyta az Inter elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésről, és bár a következő bajnokin, a Brighton ellenin ismét szerepelhetett (igaz, Joe Gomez sérülése is kellett, hogy beállhasson), a meccs előtt úgy nyilatkozott, a szüleit is meghívja az Anfield­be, mert lehet, hogy az lesz az utolsó fellépése, a lefújást követően pedig hosszasan integetett a szurkolóknak.

Ezt követően utazott el az Afrikai Nemzetek Kupájára, amelyről egy hónappal később bűnbocsánatot nyerve tért vissza, és úgy tűnt, megint csak kirobbanthatatlan a csapatból – a Forest elleni meccsig. A visszatérését követően öt bajnokin játszott, csak a Newcastle ellen cserélte le Slot az utolsó percekben, a két januári BL-meccset végigjátszotta, a Brighton elleni FA-kupa-találkozón idénybeli legjobb teljesítményét nyújtotta (gól, gólpassz), és csak azért hagyta el idő előtt a pályát, hogy megtapsolhassák a szurkolók. Csakhogy az esetek többségében nagyon távolt állt tavalyi önmagától, és amikor az említett nottinghami mérkőzésen a 77. percben az ő mezszámát mutatták fel a Liverpool cseréjénél, értetlenkedve és zavartan nevetgélt, noha egyetlen kapura lövés, megnyert párharc vagy cselkísérlet sem szerepelt a neve mellett.

Arne Slotot számos kritika érte már az idényben, de a helyi sajtó ezúttal egységesen állt ki a menedzser döntése mellett. Persze a számok makacs dolgok, és a legkevésbé sem oltalmazzák Szalahot. A leginkább szembetűnő, ha arányosítjuk, hogy milyen mértékben járult hozzá a csapat góljaihoz (gólok, gólpasszok) tavaly és az idén: minden frontot számolva a 2024–2025-ös idényben 52 meccsen 34 gólt és 23 asszisztot jegyzett, ami 1.1 gólhozzájárulás/mérkőzést jelent, míg ugyanez a mutató idén csak 0.535 (28 meccs, hét gól, nyolc gólpassz), azaz nagyjából a fele…

Természetesen az idényből még bőven van hátra (több mint húsz meccs, ha a kupákban jól szerepel a Liverpool), kérdés, hogy Szalah miként viseli, ha ismét a kispadon találja magát. Ugyanakkor, ha az egyiptomi ismét csak csere lesz, megint át kell hangolni a csapat struktúráját, és a leginkább kézenfekvő megoldás az lenne, ha Szoboszlai Dominik – ki más? – venné át a helyét a jobb szélen (az idényben már többször volt rá példa), viszont a magyar válogatott kapitánya más posztokon is megjelenik hiánypótlóként, például jobb-bekként, ahol a sérülések miatt sokkal nagyobb az űr, és legyen bármennyire jó játékos is, ketté ő sem tud szakadni.

Szalah gyenge formája tehát újabb fejfájást okoz Arne Slotnak, Rio Ngumoha szerepeltetése azonban óriási lehetőségeket rejt magában, és ahogy a helyi sajtó egyetértett az egyiptomi lecserélésével, kardoskodott a fiatal játékos szerepeltetése mellett is. Egyes elemzők szerint a tizenhét éves balszélső többet tett az asztalra húsz perc alatt Nottinghamben, mint a posztjáról lecserélt Cody Gakpo és Szalah együttvéve, és a legtöbben azon sopánkodtak, hogy most milyen jól jönne, ha Ngumoha a jobb oldalon játszana. Nem csoda, hogy a Nottingham elleni találkozót követően a vegyes zónában tartózkodó újságírók egy emberként kérték Ngumohát, hogy nyilatkozzon, aki elsőre azt sem tudta, hogy ehhez nem kell engedélyt kérnie a Liverpool sajtófőnökétől.

 „Mindenképpen szükségem van játékpercekre, különben könnyen megrekedhetek, ezért fontos, hogy még az utánpótlásban, akár az U18-asoknál is játsszak. Fiatal vagyok, bevethető, tehát bármilyen meccsre neveznek, én ott leszek” – mondta Rio Ngumoha, és ez meg is valósult, mivel a neki szűk negyedórát hozó Brighton elleni kupamérkőzést követően nem egészen egy nappal az U21-es csapattal játszott bajnokit, amelyen gólt is szerzett (4–3 a West Ham ellen).

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Pénteki mérkőzés
21.00: Wolverhampton Wanderers–Aston Villa (Tv: Match4)
Szombati mérkőzés
13.30: AFC Bournemouth–Sunderland (Tv: Spíler1)
16.00: Burnley–Brentford
16.00: Liverpool–West Ham United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Newcastle United–Everton
18.30: Leeds United–Manchester City (Tv: Spíler1)
Vasárnapi mérkőzés
15.00: Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest
15.00: Fulham–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
15.00: Manchester United–Crystal Palace  (Tv: Match4)
17.30: Arsenal–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

   
1. Arsenal28187356–21+3561
2. Manchester City27175556–25+3156
3. Aston Villa27156638–28+1051
4. Manchester United27139548–37+1148
5. Chelsea27129648–31+1745
6. Liverpool27136842–35+745
7. Brentford271241140–37+340
8. Bournemouth27911743–45–238
9. Everton271071029–31–237
10. Fulham271141238–41–337
11. Newcastle271061138–39–136
12. Sunderland2799928–33–536
13. Crystal Palace27981029–32–335
14. Brighton & Hove Albion27810936–34+234
15. Leeds United277101037–46–931
16. Tottenham27781237–41–429
17. Nottingham Forest27761425–39–1427
18. West Ham27671432–49–1725
19. Burnley27471629–52–2319
20. Wolverhampton28172018–51–3310
az állás

 

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.02.23. 23:01

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
2026.02.23. 08:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik