Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

T. Z.T. Z.
2026.02.26. 12:40
null
Raúl Asencióért sokan aggódtak, de szerencsére nem történt komolyabb baj (Fotó: Getty Images)
Raúl Asencio, a Real Madrid középhátvédje ijesztő sérülést szenvedett szerda este, a Benfica elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-rájátszás visszavágóján. A fiatal játékos csapattársával ütközött szerencsétlenül, majd hordágyon hagyta el a pályát. Azóta kiderült, nincs nagyobb baja.

A Real Madrid hátvédje a második félidőben szerencsétlenül ütközött csapattársával, Eduardo Camavingával, emiatt azonnal le is kellett cserélni. Úgy tűnt, nagy a baj, hiszen nyakmerevítővel, hordágyon hagyta el a pályát, és abban a pillanatban sokan aggódtak állapotáért.

A mérkőzést követően Álvaro Arbeloa vezetőedző megnyugtatta a szurkolókat: mint mondta, Raúl Asenciót kórházba szállították további vizsgálatokra, és neki a gyomra is összeszorult, azonban aggodalomra nincs ok, az eset inkább csak ijesztő volt.

Később maga a játékos is megerősítette az edző véleményét, és másnap a hivatalos Instagram-oldalán küldött üzenetet a szurkolóknak: „Köszönöm a támogató üzeneteket! Csak egy ijesztő pillanat volt. Jöhet a következő forduló! Hala Madrid!” – írta.

A Real Madrid egyébként az idegenbeli 1–0 után hazai pályán 2–1-re legyőzte a Benficát, így bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe, ahol a Manchester City vagy a Sporting lesz az ellenfele. 

 

 

Legfrissebb hírek

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
8 órája

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 1:02

Bokasérüléssel kidőlt, lemarad a vb-ről a jordánok támadója

Foci vb 2026
2026.06.06. 11:01

Vb 2026: megsérült a németek szupertehetsége, nem lesz ott a tornán

Foci vb 2026
2026.06.05. 23:44

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

„Nem igaz!" – máris cáfolják, hogy Haaland a Real Madridba igazolna

Spanyol labdarúgás
2026.06.04. 11:04

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26
Ezek is érdekelhetik