Vívás: erős junior női tőrcsapat mehet a világversenyekre

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2026.01.03. 17:06
null
Ebben az évadban eddig az istambuli és a somorjai világkupaversenyen is dobogóra állt a sokra hivatott junior női tőrcsapat.

Még az évad elején így nyilatkozott a junior női tőrválogatottat irányító Kiss Tibor:

Egyébként is itt az ideje annak, hogy a Pásztor Flóráék mögötti, üresebb évjáratok után beépüljenek a tehetségek a felnőttválogatottba. És ehhez ez a juniorszezon remek előszoba lehet.”

A szakember szavai részben már beigazolódtak, ugyanis a juniorkorú, 19 esztendős Papp Jázmin decemberben a dél-koreai Puszanban rendezett világkupaversenyen bemutatkozott a felnőttválogatottban, miután nem sokkal korábban felnőtt Magyar-kupa-fordulót nyert és bronzérmes lett a somorjai junior-világkupán.

Somorján egyébként a juniorcsapat is felállhatott a dobogó harmadik fokára

Kollár Anna, Papp Jázmin, Polonyi Petra és a kadétkorú Zhou Xinyao

, Papp Jázmin, Polonyi Petra és a kadétkorú Zhou Xinyao

összetételben. Ugyanez a négyes az idény első nemzetközi válogatóján, az isztambuli világkupa-viadalon ezüstérmes lett. A harmadik, válogatásba is beleszámító világkupaversenyt január közepén az idei kadét és junior Európa-bajnokság helyszínén, Tbilisziben rendezik.

Balról: Polonyi Petra, Zhou Xinyao, Kollár Anna, Papp Jázmin Forrás: MVSZ

A lányokban nagy a bizonyítási vágy, ugyanis a legutóbbi idényben nem alkottak maradandót a világversenyeken, a magyar juniorkvartettnek az Eb-n a hetedik, a vb-n a tizenharmadik hely jutott.

„Nagyon jó csapatunk lehet – remélem, hogy velem a sorban – ebben a szezonban, és

– mondta Papp Jázmin. – Legutóbb nem sikerült jól az Eb és a vébé, de sokat tanultunk belőle. Egyre inkább összeszokunk, és mindenki nagyon motivált.”

(Kiemelt képünkön: Papp Jázmin Forrás: MVSZ)

Legfrissebb hírek

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
36 perce

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
20 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
23 órája

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
Tegnap, 13:19

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
Tegnap, 12:00

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26