Vízilabda: Kenéz Kincső három bajnokság góllövőlistájának élén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.11.01. 14:39
null
A KSI 16 éves vízilabdázója, Kenéz Kincső három korosztály bajnokságában is a góllövőlista élén álll.

A 16 éves Kenéz Kincső továbbra is a női vízilabda egyik kiemelkedő hazai ígéretének számít. Az 1976-os montréali olimpián a pólóválogatottal bajnoki címet nyert Kenéz György unokája már a 2021/22-es évadban bemutatkozott a női ob I-ben a III. kerületi TVE színeiben, az első felnőttélvonalbeli gólját pedig 13 esztendősen jegyezte. Azóta az első osztályban játszott a Szegedben és az UVSE-ben, majd ebben az idényben már a KSI-t erősíti.

A KSI első évadát tölti a női élvonalban, a még serdülőkorú Kenéz Kincső pedig húzóembere a Bóta-Tóth Andrea irányította gárdának: az eddigi négy, topcsapatok elleni mérkőzésen 15 alkalommal volt eredményes,

ezzel jelenleg holtversenyben vezeti a felnőttek góllövőlistáját.

Az UVSE-nek, a Dunaújvárosnak és BVSC-nek 3-3, az FTC-nak 6 gólt lőtt.

Remek teljesítményének köszönhetően a KSI női csapatában megválasztották október hónap legjobb játékosának, a klubvezetés pedig emlékplakettel is megajándékozta, miután lejátszotta az ötvenedik meccsét az ob I-ben.

Kenéz Kincsőt az 50. élvonalbeli meccse alkalmából köszöntötte Horváth János, a KSI vízilabda-szakosztályának vezetőedzője, szakmai vezetője, valamint a női csapatot irányitó Bóta-Tóth Andrea Fotó: Palágyi Barbara

A sokra hivatott vízilabdázó

nem mellesleg az ifjúsági és a serdülőbajnokságban is a góllövőlista élén áll,

előbbiben 4 összecsapáson 30-szor, utóbbiban 3 találkozón 33-szor vette be az ellenfelek kapuját.

Kenéz Kincső a mögöttünk hagyott nyáron csapatkapitánya volt a törökországi Manisában rendezett U16-os világbajnokságon ezüstérmet kiérdemlő leányválogatottnak.

(Kiemelt képünkön: Kenéz Kincső Fotó: Palágyi Barbara)

Legfrissebb hírek

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
14 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:32

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 17:00

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
Tegnap, 13:01

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44