Vízilabda: vb-elődöntős az U18-as leányválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.20. 16:51
null
Lendvai Natasa vezérletével egy góllal legyőzte az olaszokat az U18-as leányválogatott a kínai vb negyeddöntőjében.

Pénteken az olaszokkal játszott negyeddöntőt az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály csengtui világbajnokságán.

Dr. Sike József együttese az elmúlt három világversenyét megnyerte, így nem meglepő, hogy

a magyar csapat ellen mindegyik ellenfél kettőzött erővel küzd a sikerért.

Így volt ez az olaszokkal is, akik igyekezték megnehezíteni a mieink dolgát, és végig kiélezett mérkőzésre kényszerítették Hajdú Katáékat.

Vb-elődöntőre készülhetnek az U18-as lányok Forrás: World Aquatics

A félidőben 5–5 volt az állás, a negyedik negyed pedig 9–9-nél kezdődött. Az utolsó percben aztán az egész találkozón pazarul pólózó Lendvai Natasa bombájával lett

12–11 ide, és ez maradt a végeredmény is.

Lendvai öt góllal járult hozzá a diadalhoz, Hajdú hármat vállalt magára, de az egész csapatot illeti a dicséret. A magyar lányok a negyeddöntőben tíz emberhátrányt kivédekezve nyertek, és készülhetnek a spanyolok elleni elődöntőre.

U18-as leány vízilabda-világbajnokság, Csengtu
Negyeddöntő
Magyarország–Olaszország 12–11 (1-1, 4-4, 4-4, 3-2)
Gólok:
 Lendvai N. 5, Hajdú 3, Kardos L., Sóti, Lendvay Z.

A VB-KERET:
Torma Luca, Sóti Lili. Schmuck Tünde. Horváth Luca, Tiba Panna, Horváth Zsófia, Hajdú Kata, Kiss Patrícia, Gulyás-Oldal Emma, Kardos Laura, Kardos Dominika, Bereczki Luca, Varró Eszter, Lendvay Zoé, Lendvai Natasa

(Kiemelt kép forrása: World Aquatics)

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
12 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
17 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
17 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
2026.02.02. 21:48
Ezek is érdekelhetik