Vízilabda: nagy pofont kaptak az Eb előtt az U19-es fiúk

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 17:15
null
Az Eb-re készülő U19-es fiú vízilabda-válogatott nagyarányú szerbek elleni vereséggel zárta a szegedi felkészülési tornát.

Szeptember elsejétől a bulgáriai Burgaszban szerepel Európa-bajnokságon az U19-es fiú vízilabda-válogatott.

Kovács Róbert együttese a múlt héten a kontinensviadal főpróbáját a szegedi a Daikin-Héraklész-kupán tartotta. A nemzetközi tornára nívós ellenfelek érkeztek, ugyanis itt voltak a szerbek, a horvátok, az olaszok és a németek is.

A kupát a magyar fiúk a németek 15–8-as legyőzésével kezdték, majd a horvátok ellen 9–4-re, az olaszokkal szemben pedig 12–11-re nyertek. A mutatott játék mindhárom találkozón biztató volt, ezért is jött váratlanul a záró napon a szerbektől elszenvedett nagyarányú, 21–11-es vereség.

Természetesen a végül ezüstéremhez vezető eredmény nem tükrözi az erőviszonyokat,

a torna előtt nem sokkal a magyar fiúk éppen Belgrádban edzőtáboroztak, ahol a négy szerbek elleni felkészülési meccsből háromszor is győztesen jöttek ki. Ráadásul az is igaz, hogy a formaidőzítés nagyon sokat számít az Eb-n, így még nem most kell a legjobbjukat nyújtaniuk a játékosoknak.

„A szerbek ellen semmi nem sikerült, emocionálisan és fizikálisan sem voltunk benne a meccsben, és szerencsénk sem volt, de a szerencse amellé áll, aki tesz is érte – mondta Kovács Róbert a hazai szövetségi portálnak. – Az Európa-bajnokságig még van négy napunk, gyorsítunk, taktikázunk és lesz még edzőmérkőzésünk is. Megpróbáljuk rendbe rakni a dolgokat és a fejeket is.

de mellé kell tenni a szíveket meg fejeket, mert akkor nem lesz ilyen probléma.”

Az U19-es fiúválogatott az Eb-n szeretne csúcsformában játszani Forrás: MVLSZ

Kovács Róbert két éve az U18-asokkal Belgrádban, tavaly pedig az U20-as együttessel Bukarestben világbajnoki címet szerzett. A burgaszi U19-es kontinensviadal azt a lebonyolítási formát követi, mely szerint a papíron legjobb nyolc csapat két kiemelt csoportban kezdi meg a szereplését. A magyarok első körben Horvátország, Spanyolország és Montenegró fiataljaival mérik össze a tudásukat.

Bár a keretben jó néhány olyan játékos akad, aki a különböző korosztályos válogatottakkal már igen sikeres nemzetközi megméretéseket tudhat maga mögött, ez lesz az első olyan világverseny, amely kimondottan a 2005-ös fiatalokról szól.

Utóbbi évjáratot képviseli a kétszeres korosztályos világbajnok (U18, U20) Szécsi Marcell és Varga Vince, valamint az U18-as vb-győztes csapatkapitány, Leinweber Olivér is.

Kovács Róbert és Leinweber Olivér nyilatkozata:

AZ U19-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:

Gyovai János
Szabó Gergő

Mezőnyjátékosok:

Benedek Mór
Cseh Maxim
Gidófalvi Elemér
Haverkampf Bence
Leinweber Olivér
Lugosi Csongor
Nagy Zalán
Peőcz Ádám
Pörge Zsombor
Szécsi Marcell
Simon Balázs
Varga Vince
Zeman Márton

(Kiemelt kép forrása: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
3 órája

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
5 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
2025.12.25. 18:13

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.25. 13:18

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
2025.12.24. 09:11

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
2025.12.23. 14:33

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04
Ezek is érdekelhetik