Vízilabda: az U19-es fiúválogatott Eb-n bizonyíthat az idén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.02. 09:05
null
A Kovács Róbert irányította U19-es fiú vízilabda-válogatott egy hónap múlva Európa-bajnokságon vesz részt Bulgáriában.

Egy hónap múlva, szeptember elsejétől a bulgáriai Burgaszban szerepel Európa-bajnokságon az U19-es fiú vízilabda-válogatott.

Bár a keretben jó néhány olyan játékos akad, aki a különböző korosztályos válogatottakkal már igen sikeres nemzetközi megméretéseket tudhat maga mögött, ez lesz az első olyan világverseny, amely kimondottan a 2005-ös évjáratú fiatalokról szól.

A csapatot a két éve a U18-asokkal Belgrádban, tavaly pedig az U20-as együttessel Bukarestben világbajnoki címet szerző Kovács Róbert irányítja szövetségi edzőként.

Kovács Róbert már U18-as és U20-as vb-t is nyert csapataival Forrás: MVLSZ

Amennyiben a válogatott dobogós helyen végez, akkor a magyar férfi vízilabda utánpótlása ugyanazt a bravúrt hajtja végre, mint két éve, azaz, hogy

mindegyik világeseményéről éremmel tér haza.

Az idén ugyanis már a Korényi Balázs által vezetett U18-as válogatott világbajnoki címet szerzett Argentínában, a Juhász Zsolt edzette U16-os nemzeti csapat pedig vb-bronzérmes lett Máltán.

Az U19-es Eb azt a lebonyolítási formát követi, mely szerint a papíron legjobb nyolc csapat két kiemelt csoportban kezdi meg a szereplését. A magyarok első körben Horvátország, Spanyolország és Montenegró fiataljaival mérik össze a tudásukat. A magyar keretben Szécsi Marcell és a felnőtt Eb-n is járt Varga Vince személyében két olyan játékos is van, aki már az idősebbek, az U20-asok között is világbajnoknak mondhatja magát.

A válogatott felkészülési kerete
Kapusok:
Gyovai János – Szeged
Szabó Gergő – BVSC
Szitás Dávid – OSC
Mezőnyjátékosok:
Báthory Balázs – Szeged
Benedek Mór – KSI
Cseh Alex – Szolnok
Cseh Maxim – Szolnok
Gidófalvi Elemér – UVSE
Haverkampf Bence – FTC
Horváth Vencel – Szeged
Kedves Benedek – UVSE
Kondor Zalán – OSC
Leinweber Olivér – Szeged
Lugosi Csongor – FTC
Molnár Hugó – Szeged
Nagy Zalán – KSI
Paján Bátor – FTC
Peőcz Ádám – Vasas
Pörge Zsombor – Szeged
Szécsi Marcell – UCLA/UVSE
Simon Balázs – BVSC 
Simon Donát – Szolnok
Varga Vince – FTC
Zeman Márton – FTC

(Kiemelt képünkön: Varga Vince Forrás: MVLSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
3 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
4 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
4 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
15 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
20 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
20 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05
Ezek is érdekelhetik