Triatlon: népes és erős magyar csapat vág neki a korosztályos Eb-nek

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.08.08. 11:43
null
Tizenkilenc magyar fiatalnak szurkolhatunk a pénteken kezdődő, Törökországban megrendezendő U23-as és junior triatlon Európa-bajnokságon.

Nagy létszámú csapattal várja az első idei korosztályos triatlon-világversenyt a magyar utánpótlás, amely 2024 első felében már eredményes tudott lenni, hiszen több alkalommal is dobogóra állhattak a hazai fiatalok a junior Európa-kupa-sorozatban.

A remeklés nem meglepő, hiszen a tavalyi esztendő is kiválóan sikerült a fiatal triatlonosainknak, akik megnyerték a juniorkorosztály Európai ranglistáját.

De vissza a már emlegetett első idei korosztályos világversenyre: péntektől vasárnapig a törökországi Balikesirben küzdenek egymással a kontinens legjobb U23-as és juniorkorú sportolói, a mezőnyben pedig tizenkilenc magyar indulónak is szurkolhatunk majd. A viadal tavalyi felvonásán két ezüstérem is a magyarokhoz került, Hóbor Zalán junior egyéniben lett második, és a korosztályos mixváltónk is felállhatott a dobogóra.

„Tavaly is ezen a helyszínen rendezték meg a junior Eb-t, a csapatunkból így már többen is jól ismerik a terepet. Szalai Fannit is érdemes kiemelni, első éves ifjúságiként indul majd az idősebbek között. Az eddigi versenyek alapján

nagyon erős válogatottal várjuk a kezdést, a 2023-ashoz képest hasonlóan eredményes, vagy akár még szebb Eb-re számítok

– mondta az Utánpótlássportnak az esemény kapcsán Pocsai Balázs, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője. – A tavalyi juniorjaink közül többen felléptek az U23-asok közé, és még Kiss Gergely is itt lehet, aki két éve ebben a korosztályban vb-ezüstöt szerzett.”

Az U23-as és junior triatlon Eb-n induló magyarok:

Juniorok:

Baier Zsófia, Fabók Eszter, Pusztai Dóra, Szalai Fanni, Szobácsi Laura
Hóbor Lehel, Kropkó Márton, Székely Konrád, Szűcs András, Trungel-Nagy Zalán

U23

Horváth Karol, Kropkó Márta, Nádas Romina, Sarcia Borbála

Dobi Gergő, Hóbor Zalán, Kiss Gergely, Kovács Gyula, Sinkó-Uribe Ábel

(Kiemelt képünkön: Szalai Fanni Forrás: MTSZ) 

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Kollár Sebestyén újra megtalálta a sikerek felé vezető utat

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: kikapott az U16-os válogatott a montenegróiaktól

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
Tegnap, 9:15

Sportlövészet: Nagy Ákos Károly szeme előtt az olimpia is ott lebeg

Utánpótlássport
2026.04.08. 20:13

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.08. 16:29

Vívás: a párbajtőröző Horváth Lotti ötödik a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.08. 10:46
Ezek is érdekelhetik