4 város tornája: Zágráb nyert, Budapest követte

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.07.08. 16:56
null
Zágráb győzelmével ért véget a hagyományos, ezúttal Budapesten rendezett 4 város tornája elnevezésű ifjúsági sportvetélkedő, amelyen múlt csütörtöktől vasárnapig 400 sportoló 6 sportágban (asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda) mérte össze tudását. A második helyen a házigazdák csapata végzett, megelőzve Pozsony és Ljubljana együttesét.

„Izgalmas versenyek, sportszerű jelenetek, kiváló hangulat: a rendező Budapesti Sportszolgáltató Központ nevében büszke vagyok arra, hogy méltó módon láthattuk vendégül az 1996-ban útjára indult sorozatot – mondta Garamvölgyi Bence, a BSK ügyvezetője.

Ennek nyomán – első alkalommal – Fair Play-díjakat is kiosztottak szervezők. Elismerést kaptak a pozsonyi kézilabdázók, miután edzőjük, Tomás Kysel és játékosuk, Richard Múdry a ljubljanaiak elleni mérkőzés vége felé, szoros állásnál jelezte: a játékvezetők rosszul ítéltek meg egy oldalbedobást, amely így a szlovén különítménynek jár. A találkozót egyetlen góllal (21–20) nyerte Pozsony. Díjat ért továbbá a budapestiek, a pozsonyiak és a zágrábiak közös döntése: saját kosárlabdázóikkal segítették ki az e sportágban csapatot kiállítani nem tudó ljubljanaiakat.

A szervezők szabadidős és kulturális eseményekkel is kedveskedtek a vendégeknek, akik a magyar főváros nevezetességeinek megtekintése mellett a Palatinus strandon is hűsölhettek. A Kristály Színtéren rendezett vasárnapi záróünnepségen a Magyar Parkour Szövetség tartott bemutatót, majd lemezlovas gondoskodott a partihangulatról.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: 400 fiatal vett részt a seregszemlén Forrás: Budapesti Sportszolgáltató Központ)

Legfrissebb hírek

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
7 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
17 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
17 órája

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
18 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
20 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
21 órája