Cselgáncs: Kiss Viktória megcélozza a dobogót az ifjúsági Eb-n

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.06.06. 18:58
null
A Budapesti Honvéd 15 éves cselgáncsozója, Kiss Viktória Teplicében ezüst-. Bielsko-Bialában bronzérmet nyert az ifjúsági Európa-kupa-sorozatban, és nagy reményekkel készülhet a június végi, szófiai korosztályos Eb-re.

Tavaly remek formában zárta az évet Kiss Viktória, miután az ősszel előbb Berlinben, majd Győrben is győzni tudott ifjúsági Európa-kupa-versenyen. (Ráadásul két külön súlycsoportban, mivel Németországban még a 44 kilósok között nyert, majd hazai szőnyegen már a 48 kilósok mezőnyében lett első.) A Honvéd 2008-as születésű dzsúdós reménysége idén – immár másodéves ifiként – sem marad adós a jó eredményekkel az Ek-széria állomásain: Teplicében a döntőig menetelt, és ezüstérmet szerzett, míg Bielsko-Bialában a dobogó harmadik fokára állhatott a 48 kilósok súlycsoportjában. Mindemellett ebben az esztendőben korábban megnyerte az ifjúsági országos bajnokságot, illetve az idősebbek, a juniorok ob-ján harmadikként zárt. Ám a sikerek ellenére Kissben maradt hiányérzet is az elmúlt időszak versenyeivel kapcsolatban, úgy érzi, messze van még a legjobb formájától.

A legutóbbi, bielsko-bialai verseny után nagyon fáradtnak, kimerültnek éreztem magam. Hiába lettem Lengyelországban végül harmadik, a saját mércémhez képest ott nem igazán dzsúdóztam jól. 

A verseny után az edzőmmel, Neu Gáborral átbeszélve a történteket, úgy láttuk a legjobbnak, ha elmegyek egy rövidke, egyhetes pihenőre, és kicsit regenerálódok fizikailag és mentálisan is. Utólag azt mondhatom, hogy tényleg jót tett ez a kis leállás, sikerült feltöltődnöm, és újult erővel vágtam neki a felkészülésnek így az ifjúsági Európa-bajnokság közeledtével. Már csak nagyjából három hét van a szófiai Eb-ig, de készen fogok állni rá, és igyekszem a legjobbamat nyújtani" – mondta Viktória az Utánpótlássportnak.

Kiss Viktória (kékben) éremesélyesként készülhet az ifjúsági Eb-re Forrás: EJU

Hozzátette, az elmúlt hónapokban betegség, valamint derék- és térdproblémák is gyötörték, így korántsem alakult zökkenőmentesen a tavaszi időszaka.

„Márciusban az év első Európa-kupa-versenyére, Porecbe úgy utaztam el, hogy előtte két-három hétig betegeskedtem, és ez aztán érződött is a teljesítményemen – idézte fel a Horvátországban történteket. – Sajnos az első körben kikaptam a brazil lánytól, de reálisan nézve abban az állapotban nem lettem volna többre képes. Ezek után próbáltam mihamarabb kiheverni a betegséget, és Teplicében már jobb formát mutatni, ami végül sikerült is. A döntőre nagyon elfáradtam, nem bírtam végül a török lánnyal, de persze a második helynek is tudtam őszintén örülni. Majd jött a már említett lengyelországi verseny, amelyet belülről borzasztónak éltem meg, teljesen szét voltam esve.

Ennek a fényében az önmagában meglepetést jelentett számomra, hogy egyáltalán képes voltam eljutni az éremmeccsekig. A megnyert bronzmérkőzés volt az egyetlen pozitív élmény arról a viadalról.

Úgy gondolom, hogy sikerülhettek volna jobban is az elmúlt időszak versenyei, de összességében elégedett vagyok az eredményekkel. A poreci kudarcélmény után kicsit drámainak tűnt a helyzet, most már azonban jóval pozitívabb vagyok a formámmal és az Eb-szerepléssel kapcsolatban is. Mivel minden versenyre úgy megyek, hogy győzni megyek, így Szófiában sem lesz másképp.

Szóval a legfőbb vágyam, hogy aranyérmet nyerjek Európa-bajnokságon, ugyanakkor az előzmények ismeretében akkor sem lennék túlságosan csalódott, ha végül csak ezüst vagy bronz jönne össze.

(Kiemelt képen: Kiss Viktória (bal szélen) ezüstérmesként a teplicei Ek-verseny után Forrás: EJU)

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk

Utánpótlássport
15 órája

Pétanque: sportágtörténelmi magyar arany az U18-as Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.15. 20:57

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.15. 15:38

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
2026.10.15. 12:14

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Kosárlabda: változások a korosztályos válogatottak élén

Utánpótlássport
2026.10.14. 14:50