Szedlmayer Ildikó: Nekem a siker a gyerek boldog tekintete az edzésen

Szedlmayer Ildikó a sportpályafutását a Vasas úszóóvodájában kezdte, majd a Budapesti Spartacusban versenyzett 13 évig Kiss László szakmai irányítása mellett. Ezt követően kezdett vízilabdázni. Alapító tagja volt hazánk első női pólócsapatának, a Vasasnak; az együttessel megnyerte az első magyar bajnokságot; és ezüstérmes lett a sportág első, 1985-ben rendezett női Európa-bajnokságán a magyar válogatottal. Úszóként 32 korosztályos bajnoki címet nyert, és már 16 évesen oktatott gyerekeket. Elvégezte a Testnevelési Főiskola nappali, tanári szakát, szakképzésként az úszást választotta és gyógytestnevelésből is diplomát szerzett. Nem sokkal később elvégezte a vízilabdaedző-képzést, ám ezt követően hosszabb ideig nem trénerkedett. Az úszással és a vízilabdával gyerekei által került újra kapcsolatba, a pólóban immár huszonegy éve dolgozik elhivatott nevelőedzőként.

Az UVSE-ben tizenegy, a KSI-ben nyolc évet töltött el, jelenlegi klubjában, a Vasasban két esztendeje tevékenykedik. Tanítványai közül számos sikeres, első osztályú és válogatott vízilabdázó került ki, 2019-ben pedig megjelent a Vízilabda Általános Iskola című képes oktatókönyve, amely több nyelvre lefordítva is nagy népszerűségnek örvend. Több oktatókönyv és -videó szerzője.

A legkisebbek számára nem csak a sportághoz történő későbbi vonzódás szempontjából lehetnek meghatározóak az első edzésélmények Szedlmayer Ildikó szerint.

„Nagyon fiatalkori emlékem, amikor az edzésre menet, a medencéhez érve azt láttam, hogy valaki ül a rajtkövön, körötte pici gyerekek, és jó hangulatban zajlik a foglalkozás. Engem nem az az érzés fogott el, hogy én is úszó akarok lenni, hanem az, hogy egyszer én is azt szeretném csinálni, mint az az edző, akit Sárosi Imrének hívtak. És most már hosszú évek óta azt csinálhatom.

Döntő, hogy amikor a gyerek először jön le az uszodába, milyen közeg fogadja, mit tapasztal, kikkel találkozik. Ha a gyerek az első pillanatban azt tapasztalja, hogy őt mindenben segíteni fogják és még valamit szeretnének is megtanítani neki, az egy életre meghatározhatja a sportághoz kötődését.”

Szedlmayer Ildikó azt vallja, hogy nincs két egyforma gyerek. Ezt szem előtt tartva igyekszik minden egyes tanítványához megtalálni az utat.

„A legkisebbeknél különösen fontos az egyéni bánásmód. Nekünk a személyiségekkel is foglalkoznunk kell. Van, akinek kicsit le kell törni a szarvát, van, akit bátorítani kell, van, akivel a családi körülményei miatt kell másképpen foglalkozni, de a beteg, a gyengébben tanuló, a másikat bántó is eltérő odafigyelést és bánásmódot igényel. Ez mind egy-egy külön edzői feladat, és

Persze, a sokévnyi tapasztalat ad ebben rutint, de sosem szabad abba beleragadni. Nyitottnak kell lenni az aktuális pszichológiai trendekre, és érdemes figyelni a különböző, de ide kapcsolódó területeken dolgozó szakemberek véleményére is.”

A nevelőtréner szerint előnyére válik, hogy egyszerre élsportolói, pedagógusi, anyai, gyógytestnevelői, úszóoktatói, vízilabdaedzői és még egy kicsit vállalkozói szemmel is figyelheti a növendékeket.

„Aki sokféle szerepben járt már, az sokkal komplexebben tudja kezelni a rábízott tanítványokat. Ezért tartom fontosnak, hogy a nevelőedzőnek legyen sportmúltja, miközben a szülői meglátások sem elhanyagolhatóak, mert ezek a korosztályok még hatvan-hetven százalékban pedagógiai tudást igényelnek, és csak harminc-negyvenben szakmai hozzáértést. Lényeges a sokoldalúság, hogy a lehető legspecifikusabban, egyénre szabottan tudjunk foglalkozni a gyerekekkel.”

Szedlmayer Ildikóban leginkább a pozitív visszajelzések tartják fenn az edzői szakma iránti lelkesedést hosszú évek óta.

Boldogsággal tölt el, ha kapok egy szép mondatot, egy kedves rajzot vagy egy szál virágot. Ezek a visszajelzések könnyítik meg a mindennapokat és adnak muníciót a továbbiakhoz.”

Annak idején a Ferencváros világbajnok vízilabdázója, Nagy Ádám is Szedlmayer Ildikó csoportjában ismerkedett meg a sportággal.

„Nekem Ildi néni jelentette a megváltást. Sportcsaládból származom ugyanis, így valamit nekem is mozognom kellett, de sokáig semmi nem tetszett igazán. Aztán

Ez az érzés a mai napig elfog, amikor belépek az uszodába, és hogy ez így van, azt neki köszönhetem. Kivételes pedagógiai érzéke van a gyerekekhez, mindent játékosan próbált bemutatni, mi pedig mindig élveztük a foglalkozásokat, szerettünk edzésre járni. A testvéreim is több sportágat kipróbáltak, de nekik végül semmi nem jött be igazán, mert az elején nem voltak jó élményeik...”

(Kiemelt képünkön: Szedlmayer Ildikó Forrás: Sportért Felelős Államtitkárság)