Kézilabda: a junior és az ifi fiúválogatott is akcióba lendült a héten

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.11.05. 20:51
Címkék
Válogatott hét keretében találkozott a serdülő, az ifjúsági és a junior fiú kézilabda-válogatott; az utóbbi kettőre felkészülési mérkőzések is vártak.

Október első felében a korosztályos leány kézilabda-válogatottak az évad első válogatott összetartásán találkoztak, két héttel később pedig a fiúszakág utánpótláscsapatain volt a sor, hogy részt vegyenek az edzőtáborban.

Az ősszel korosztályváltás történt a fiúknál, a nyáron U21-es vb-ezüstérmet szerző junioregyüttes tagjai elbúcsúztak az utánpótlásévektől, míg a fiatalabbak egyet ugrottak felfelé. Ennek megfelelően a serdülők (2008-2009-es születésű játékosok) a héten kezdték meg a válogatott szereplésüket, a fiatalok több turnusban kiválasztókon mutatták meg magukat Siófokon, ahol a stáb Szabó Levente szövetségi edző vezetésével árgus szemekkel figyelte a megmozdulásaikat.

Az idősebbeknek már nem kellett bemutatni a válogatott közegét, rájuk felkészülési mérkőzések is vártak. Az ifjúságiak (2006-2007) a korosztálynak évente megrendezett, franciaországi Tiby-kupán vettek részt. A Gulyás István szövetségi edző vezette csapat az első mérkőzésen a későbbi győztes horvátoktól kapott ki 35–29-re, a folytatásban viszont a franciákat (29–27) és a tunéziaiakat (26–24) is két góllal verte; az utóbbiak ellen a második félidőben bemutatott fordítással.

A fiatalok nagy küzdelemben ezüstérmet szereztek a franciaországi megméretésen.

Sótonyi László vezette junior férfiválogatott Nagykanizsán vívott két felkészülési mérkőzést a horvátokkal. A nyáron még ifjúsági korúként a világbajnokságon 11. helyen végző fiatalok immár juniorokként előbb simán (37–28), majd szorosan (31–30) verték a horvátok korosztályos legjobbjait; a csapat jövő nyáron U20-as Európa-bajnokságon szerepel majd.

(Kiemelt képünk forrása: tiby-handball.com)

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
1 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
13 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
21 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
23 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
29 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
33 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
51 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
51 perce
Ezek is érdekelhetik