Labdarúgás: nincs már 100 százalékos a kiemelt bajnokságokban

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 12:41
Címkék
A kiemelt korosztályú utánpótlás-bajnokságok közül a múlt héten az élen az U16-osoknál történt változás, miután a Puskás Akadémia gól nélküli döntetlent játszott az ETO FC Győrrel, a Honvéd pedig 3–0-ra megverte a Ferencvárost, így jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést. Az U19-ben még úgy is az ETO áll azt élen, hogy a 8. fordulóban döntetlent játszott a Vasassal. Az U17-ben a Honvéd és a Fradi osztozott el a pontokon, így továbbra is a kispestiek állnak az első helyen.

Az U19-es bajnokság októberben, a korosztályos vb miatt szünetelni fog, ezért például a múlt héten két fordulót is rendeztek, igaz a 7. fordulóból a Vasas–Haladás meccsre csak később kerül sor. A többi hétközi mérkőzésen egy nagy meglepetés született, az eddig sereghajtó DVSC-DLA 2–1-re győzött az azt megelőző három meccsét megnyerő Ferencváros vendégeként. Így pedig átmenetileg a tavasszal az U17-ben bajnok Budapest Honvéd-MFA került az utolsó helyre, miután a kispestiek otthon kikaptak az MTK-tól. A listavezető Győr pedig a Puskás Akadémia legyőzésével folytatta menetelését.

Az U16-os bajnokságban a Puskás Akadémia nagy küzdelemben gól nélküli döntetlent játszott az ETO FC Győrrel Fotó: pfla.hu
Az U16-os bajnokságban a Puskás Akadémia nagy küzdelemben gól nélküli döntetlent játszott az ETO FC Győrrel Fotó: pfla.hu

Az U16-os bajnokságban a Puskás Akadémia nagy küzdelemben gól nélküli döntetlent játszott az ETO FC Győrrel  •  Fotó: pfla.hu

Aztán a hétvégén, a 8. fordulóban az ETO botlott a Vasas-Kubala Akadémia ellen, hazai pályán 2–2-t játszott. A Honvéd az alsóházi helyosztón könnyedén, 3–0-ra nyert a DVSC ellen, így a kispestiek rögtön előre is léptek a sereghajtó pozícióból, és ismét a Debrecen áll a 8. helyen. A Ferencváros a Haladás ellen javított a hétközi fiaskó után, a Puskás Akadémia pedig az MTK-t verte meg 2–0-ra. A góllövőlistát a szombathelyi Tóth Milán vezeti nyolc találattal.

Az U17-es korosztályban az elmúlt hét legnagyobb különbségű végeredményét hozó mérkőzésén (a kiemelt korosztályok I. osztályú bajnokságait nézve) az MTK 9–0-ra verte meg az Illés Akadémiát. A meccsen négy gólt szerző Juhász Levente hat találattal a góllövőlistán is az élre állt.

Meglehetősen eseménydús meccset vívott egymással az 5. forduló előtt egyaránt nyeretlen DVSC-DLA és a Vasas-Kubala Akadémia. A hazaiak szerezték meg a vezetést a később újabb gólt szerző Talpalló Norbert Lajos góljával a 9. percben, de 14 percen belül Puska Péter duplájával (a másodikat büntetőből lőtte) már fordított is a Vasas. Ezután kettőt lőtt a Loki, aztán felváltva követték egymás a gólok, aminek az lett a vége, hogy 5–4-re nyert az eddig pont nélküli hajdúsági csapat és így az egy ponttal álló Vasas került az utolsó helyre. A DVSC-DLA mellett ugyanis az ETO is megszerezte első győzelmét az U17-eseknél, a győriek 2–0-ra verték meg a Puskás Akadémiát. A Budapest Honvéd-MFA–Ferencváros fővárosi rangadón, melyen az 1. helyezett fogadta a 2.-at, nem született gól.

Az U16-os bajnokságban először veszített pontokat a z ETO-val otthon ikszelő Puskás Akadémia. Ezt kihasználva, jobb gólkülönbségének, az eggyel kevesebb kapott gólnak köszönhetően élre is állt a Fradit 3–0-ra megverő Honvéd. A PAFC botlása egyébként azt is jelenti, hogy már egyetlen százszázalékos mérleggel álló csapat sincs a három kiemelt korosztályban, a Honvéd pedig újra élen áll abban a két korosztályban, melyben az előző idényben bajnok lett. Az Illés Akadémia a kétgólos Horváth JózsefRoland vezérletével nyert 5–1-re az MTK vendégeként, a szombathelyi játékos pedig így már négy gólnál jár, amivel vezeti a góllövőlistát. A fordulóból a DVSC–Vasas meccset októberben rendezik.

UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGOK, I. OSZTÁLY, KIEMELT KOROSZTÁLYOK
U19
7. forduló
ETO FC Győr–Puskás Akadémia 2–1
FTC–DVSC-DLA 1–2
Bp. Honvéd-MFA–MTK 0–2
Vasas-Kubala Akadémia–Illés Akadémia Haladás : október 19-én rendezik
8. forduló
ETO FC Győr– Vasas-Kubala Akadémia 2–2
Puskás Akadémia–MTK 2–0
FTC–Illés Akadémia Haladás 2–0
Bp. Honvéd-MFA– DVSC-DLA 3–0
Az állás: 1. ETO FC Győr 19 pont 2. FTC 15, 3. Vasas-Kubala Akadémia 11 (7 meccs) 4. Illés Akadémia-Haladás 10 (6 meccs) 4, 5. Puskás Akadémia 10, 6. Bp. Honvéd-MFA 8 (7 meccs), 7. MTK 7, 8. DVSC-DLA 6
U17
5. forduló
Bp. Honvéd-MFA–FTC 0–0
Puskás Akadémia–ETO FC Győr 0–2
DVSC-DLA–Vasas Kubala Akadémia 5–4
MTK–Illés Akadémia-Haladás 9–0
Az állás: 1. Bp. Honvéd-MFA 13, 2. FTC 11, 3. MTK 10 (4 m.), 4. Puskás Akadémia 9, 5. ETO FC Győr 4, 6. DVSC-DLA 3 (4 meccs), 7. Illés Akadémia-Haladás 3, 8.Vasas Kubala Akadémia 1.
U16
5. forduló

Puskás Akadémia–ETO FC Győr 0–0
MTK–Illés Akadémia-Haladás 1–5
Bp. Honvéd-MFA–FTC 3–0
DVSC-DLA–Vasas Kubala Akadémia: október 17-én rendezik
Az állás: 1. Bp. Honvéd-MFA 13 (9–1 gólkülönbség) 2. Puskás Akadémia 13 (9–2 gk.) 3. FTC 7, 4. MTK 6 (4 meccs), 5. Illés Akadémia-Haladás 5, 6. ETO FC Győr 4, 7. DVSC-DLA 3 (3 meccs), 8. Vasas Kubala Akadémia 0 (4 meccs)

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági alodalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik