
Utánpótlássport
2020.04.15. 08:46
Labdarúgás: összegyűjtöttük az idény hazai „legjeit”
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett bajnoki szünet alkalmat ad arra, hogy összegezzük a 2019/20-as hazai futballévadban pályára lépett utánpótláskorú labdarúgókhoz kötődő különféle rekordokat, statisztikákat.

Utánpótlássport
2020.04.12. 09:01
Labdarúgás: Szoboszlai, Havertz, Camavinga – a nyáron dobbanthatnak?
Az elmúlt hetekben, mióta a koronavírus-járvány miatt szünetelnek a labdarúgó-bajnokságok, a nemzetközi sportsajtóban az egyik fő témát a lehetséges nyári átigazolások jelentik, melyeknek sok fiatal, utánpótláskorú futballista is főszereplője lehet. Azt persze most még elég nehéz megmondani, hogy a sportra is kiható gazdasági válság miként érinti majd a szóban forgó átigazolási terveket…

Utánpótlássport
2020.04.11. 08:46
Labdarúgás: önismeret és technikafejlesztés a járványidőszakban
Ahány ház, annyi szokás – ez válsághelyzetben különösen igaz. Az NB I-es DVTK vezetőedzőjével, Feczkó Tamással és a Neofutball egyéni képzőműhely alapítójával, Rózant Jánossal arról beszélgettünk, milyen típusú szakmai munkát tudnak végezni a jelenlegi, meglehetősen behatárolt lehetőségek között.

Utánpótlássport
2020.04.08. 12:07
Labdarúgás: Umtiti és Lacazette után megjöttek az új lyoni reménységek
A francia futball néhány éve ontja ki magából a fiatal tehetségeket, akik rövid időn belül euró tízmilliókért kelnek el a nemzetközi piacon. A Lyon már az elmúlt néhány évben is szép haszonra tett szert a saját utánpótlásból kikerülő, illetve a máshonnan elcsábított fiatalok értékesítéséből és elnézve az egyesület jelenlegi, az UEFA Ifjúsági Ligában már a nyolc közé jutott korosztályos csapatát, ezt a koncepciót a jövőben is folytatni tudják.

Utánpótlássport
2020.04.07. 19:12
Labdarúgás: van, ahol Erling Haalandék még nem sokat mutattak
A 2019–2020-as futballidényben számos olyan utánpótláskorú labdarúgó robbant be a topligákban és tette le a névjegyét a nemzetközi kupákban is, aki válogatott szinten jóformán még meg sem mutathatta magát. Számukra a 2020-as Európa-bajnokság vagy éppen a Copa América jelenthette volna a kiugrási lehetőséget a nemzeti csapatban, de a két torna elhalasztása miatt erre egyelőre várniuk kell.

Utánpótlássport
2020.04.04. 08:47
Labdarúgás: Petry Zsoltnak (20) hívják, de nem kapus
Petry Zsolt a BKV Előre 20 éves középpályása, aki a klub második csapatában három meccsen hat gólt szerzett ebben az idényben. Nagybátyja az azonos nevű, 38-szoros válogatott kapus, a Hertha BSC 53 éves kapusedzője. A fiatalabbik Petry Zsolt azonban mindig is a mezőnyben szeretett volna futballozni, számos poszton kipróbálta már magát.

Utánpótlássport
2020.03.31. 14:02
Labdarúgás: ők alkothatták volna Gera Zoltán U21-es válogatottját
Az eredeti tervek szerint a napokban két felkészülési mérkőzést is játszott volna Gera Zoltán U21-es válogatottja. A találkozók elmaradtak, de a tavaszi forma alapján érdemes megvizsgálni, kik alkothatták volna a szövetségi edző keretét.

Utánpótlássport
2020.03.27. 08:54
Labdarúgás: Csongvai Áron, az újpesti felfedezett
A tavaszi idényben a 19 éves Csongvai Áron lehet a labdarúgó NB I egyik felfedezettje. Az újpesti középpályás az ősszel még a BLSZ I-ben szerepelt, tavasszal viszont már az élvonalban játszott hét meccsen. Úgy érzi, az ő esete példa lehet a még fiatalabbak számára, azt bizonyíthatja, hogy az Újpest FC utánpótlásából is el lehet jutni az első csapatig és az NB I-es szereplésig.

Utánpótlássport
2020.03.26. 09:01
NB I: tavasszal több lehetőséget kapott az U21-es korosztály
Éles fordulat figyelhető meg a tavasszal az NB I-ben szereplő fiatalok játékperceiben: az idény végéhez közeledve sokkal több lehetőséget kapott az U21-es korosztály, mint ősszel…

Utánpótlássport
2020.03.24. 11:26
Up-bajnokságok: Honvéd, Puskás versenyfutás U15-ben és U14-ben
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet az utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban is lehetőséget ad arra, hogy teljes körképben végignézzük az összes, korosztályos, országos bajnokságot, beleértve a másodosztályú versenyfutásokat is.

Utánpótlássport
2020.03.22. 11:58
Labdarúgás: megtöri-e a kényszerszünet az idény felfedezettjeit?
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet kimondottan érzékenyen érintheti azon utánpótláskorú labdarúgók nyári előmenetelét, akik ebben az idényben hívták fel magukra igazán a figyelmet, de nem sztárcsapatokban futballoznak.

Utánpótlássport
2020.03.21. 09:00
Labdarúgás: nincs új időpontjuk az utánpótlás Európa-bajnokságoknak
A héten az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minden tervezett idei kontinensbajnokságot elhalasztott a felnőtt- és az utánpótlásmezőnyben, félbeszakadt az UEFA Ifjúsági Liga, ahogy minden őszi-tavaszi rendszerű felnőtt- és utánpótlás-bajnokság is – mint összeállításunkból kiderül, a nemzetközi színtereken a 2019–2020-as idényben várhatóan már nem is rendeznek mérkőzéseket, az pedig erősen kérdéses, folytatódhatnak-e az országos bajnokságok.

Utánpótlássport
2020.03.20. 18:07
Labdarúgás: Kovács Nikolasz ott szeretne futballozni, ahol játszhat
Kovács Nikolasz tavaly nyáron, akkor még húsz évesen kezdő volt az idény első tétmeccsén a Honvédban az Európa-ligában, akkor úgy tűnt az idény egyik felfedezettje is lehet, de jött sérülés, ami megtörte a jó kezdést. A jobbhátvéd Ajkára került kölcsönbe, ahol megtalálta a számításait, az NB II-ben folyamatosan játszik, a legutóbbi négy bajnokijukat egyaránt megnyerték, és még csak gólt sem kaptak.

Utánpótlássport
2020.03.18. 10:58
Foci: a kényszerszünet előtti utolsó forduló története az up-ligákban
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) múlt szombaton, az aktuális forduló közben jelentette be, hogy hétfőtől szünetelnek az utánpótlás-bajnokságok, de a kiemelt korosztályok hétvégi mérkőzéseit egyet leszámítva megrendezték – a kivételt a szünetben félbeszakadt ETO FC Győr–DVSC-DLA U16-os bajnoki meccs jelentette.

Utánpótlássport
2020.03.17. 12:36
Labdarúgás: ismét 600 perc fölött a fiatalok játékperce az NB I-ben
A labdarúgó NB I 25. fordulójában az 1999-ben és az után született fiatalok 676 percet töltöttek a pályán, ami a második legmagasabb szám ebben az idényben.

Utánpótlássport
2020.03.15. 08:58
Labdarúgás: lehet már látni a következő dortmundi tinisztárokat
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata évről évre nagy üzleteket köt utánpótláskorú játékosok szerződtetésével, majd továbbértékesítésével. Christian Pulisic és Jadon Sancho után Erling Haalnd folytatta a sort, de már azt is lehet sejteni, kik lehetnek a következők...

Utánpótlássport
2020.03.14. 08:53
Labdarúgás: a Magyar Kupa fiatal felfedezettjei
A labdarúgó Magyar Kupában a héten befejeződtek a negyeddöntős küzdelmek, és bár az elődöntő és a döntő még hátra van, azt már most kijelenthetjük, a sorozat jelen kiírásában számos utánpótláskorú játékos fel tudta hívni magára a figyelmet. Más kérdés, hogy a kupában nyújtott jó teljesítmény, egy-egy jó meccs mennyit jelenthet a játékosok hosszú távú pályafutására, a bajnokságban játszott szerepükre nézve…

Utánpótlássport
2020.03.13. 12:26
Labdarúgás: elhalasztják a magyarországi korosztályos Eb-selejtezőket
A koronavírus az utánpótlásfutballt is megbénította. Minden áprilisig tervezett, korosztályos válogatott programot elhalasztottak, köztük a fiú és leány, hazai rendezésű U17-es elitkörös Eb-selejtezőt is – hazatért a legtöbb olaszországi légiós.

Utánpótlássport
2020.03.11. 09:58
Labdarúgás: az ETO kiütötte az FTC-t az U19-es bajnokságban
A kiemelt labdarúgó utánpótlás-bajnokságokban az előző héten nem született meglepetés, az első két helyezett mindhárom osztályban győzött.

Utánpótlássport
2020.03.10. 10:38
Labdarúgás: idénycsúcsot állítottak fel a fiatalok az NB I-ben
A labdarúgó NB I 24. fordulójában minden eddiginél több 1999. január 1-jén vagy az után született játékos kapott lehetőséget: kilenc csapatban, 14 futballista 808 percet töltött a pályán. Ezzel új idénycsúcsot állítottak fel, hárman múlt hétvégén debütáltak az élvonalban.
1
/
4