Vizes Eb: önkéntesek jelentkezését várják a szervezők

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 10:13
null
Önkéntesek jelentkezését várják a szervezők (Fotó: Török Attila)
Már egy hónap sincs a budapesti vizes Európa-bajnokság rajtjáig: a versenyre már ötven ország jelezte érkezését – önkéntesek jelentkezését viszont még várja a kontinensviadal szervezőbizottsága.

 

Május 10. és 23. között kerül sor a vizes Európa-bajnokságra: az első héten a nyílt vízi úszók a Lupa-tavon, a műugrók és műúszók a Duna Arénában versenyeznek, míg utóbbi helyszín lesz az otthona a második héten a medencés küzdelmeknek is.

A kontinensviadalra ötven ország küldöttsége jelezte érkezését, és természetesen javában zajlik már az önkéntesek toborzása is: ezúttal kizárólag magyar és a 18. életévüket 2021. április 30-ig betöltő segítőtársakat keresnek.

„Vannak olyan területek, ahová a szükségesnél is több önkéntes jelentkezett, a szervezés más feladatköreinek ellátása ugyanakkor kevésbé keltette fel azoknak az érdeklődését – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Deák Krisztina, a Sport-Önként vezető koordinátora. – Nyilvánvaló, hogy sokkal vonzóbb önkéntesnek lenni a Duna Aréna medenceterében, alig néhány méterre Hosszú Katinkától, Milák Kristóftól, vagy külföldi nagyságoktól, mint a Liszt Ferenc légikikötőben, a hivatalos szállodák egyikében, vagy éppen a nemzetközi sajtóközpontban szolgálatot teljesíteni. Mi, akik az önkénteseket toborozzuk. úgy gondoljuk, hogy minden területnek megvan a maga szépsége, egyedisége és fontossága.”

Az önkéntesek azon részének, akik az Európa-bajnokság biztonságos lebonyolítása érdekében kialakított buborékon belül teljesítenek szolgálatot, más szóval a versenyzők, a rendezők, a tudósítók, és más akkreditált személyek közvetlen közelébe kerülnek, a vállalásuknak megfelelő idő teljes egészét a versenyszínhelyeken és a szálláshelyükön kell eltölteniük.

Önkéntesnek jelentkezni a Sport-Önként Egyesület weboldalán, illetve a sportonkent.hu címen lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik