Úszás: A világbajnoki arany sorsa nem Debrecenben dől el – Milák

– Már hónapok óta Budapesten, azon belül a Duna Arénában készül – hozzászokott a fővároshoz, az új élethez és új uszodához?
– Valamiért azt sejtem, nem erre kíváncsi leginkább velem kapcsolatban... – nevetett fel Milák Kristóf (BHSE).

– Türelem...
– Egyébként jól vagyok, jól is ment az úszás az elmúlt hetekben, de nem csak a Duna Arénában, hiszen előbb Thaiföldön, majd Izraelben edzőtáboroztunk.

– Vagyis felkészült a szerdai nagy ütközetre?
– Ott leszek a rajtkövön kétszáz pillangón az országos bajnokságon, leúszom a távot, aztán lesz, ami lesz.

– Nem ilyennek ismerem.
– Remélhetőleg jó időt úszom majd az ob-n, de különösebben nem foglalkozom vele. Az edzőm, Selmeci Attila kicsit idegesebb.

– Ő látja, hogy az edzéseken mit mutat a stopper.
– Á, az mindig mást mutat, Attila bá szerint sohasem azt, amit kellene. Ez az ob amolyan teszt is lesz nekünk, hiszen jelentősen változtattunk az edzésmódszereinken, rámentünk a gyorsaságra, az ugyanis eddig nem élvezett előnyt, sőt. Debrecenben kiderül, mi mennyit ér, szükség van-e újabb változtatásra – biztos vagyok benne, hogy igen, mert van egy-két dolog, ami nem tetszik.

– Nem rejt kockázatot magában az ilyen nagy változtatás?
– Szerintem nem. Meg aztán, ha olyan rossz úton járnánk, akkor Izraelben nem úszom egy 1:55.2-es kétszáz pillangót, egy 1:48-as kétszáz gyorsot, délelőtt meg egy 52.6-os száz pillangót.

– Hm...
– Öt hónapja dolgozunk az új módszerek szerint, hozzászoktam már. Az edzéseim intenzitása eddig is magas volt, ám még inkább figyelünk a rövidebb távokra.

– Tetszik?
– Amikor jól megy, akkor nyilván igen. Amikor meg nem, akkor hallgatom Attila bát...

– Hogy a rövidebb távokra jobban figyelnek azt is jelenti, hogy a száz és kétszáz pillangót – egyenrangúként kezelik?
– Tavaly nem voltam túl acélos százon, és igen, mindkét távon próbálunk fejlődni. Nem könnyű egyszerre, de meg lehet oldani.

– Az ob-n viszont a kétszáz pillangó minden bizonnyal jóval nagyobb figyelmet kap, hiszen többen pályáznak a vb-indulást jelentő két helyre.
– Nem is lehet félvállról venni a versenyt. Elizgulni nem fogom, nem az a típus vagyok, bár az is igaz, ha valamikor ideges vagyok egy versenyen, az kizárólag a kétszáz pillangó előtt van. De szerdán nagyon fogok figyelni – elsősorban magamra. Annak kifejezetten örülök, hogy többen harcolunk a világbajnoki indulásért, mert nagyon nem szeretek egyedül úszni, olyankor rendszerint rosszabbul is megy. Kellenek a többiek ahhoz, hogy kihajtsam a belemet.

– Megígéri, hogy a cél előtt húsz, harminc, negyvenöt méterrel nem fog nézelődni, mint máskor?
– Ez ösztönös mozdulat. Olyan jó érzés a táv végén kicsit megnyújtóztatni magam, addigra már fáj mindenem, a kétszáz pillangó vége felé már kényelmetlen az a póz, ami a pillangóúszáshoz kell. Vagyis nem nézelődni szoktam, csak kicsit segítek magamon.

– Nem ver át!
– Oké, feladom: egyszerűen jó érzés már a cél előtt tudni, érezni, látni, hogy megvan a győzelem.

– Milyen távokat vállal az országos bajnokságon?
– A száz és kétszáz pillangóról már beszéltünk, emellett indulok száz háton, valamint száz, kétszáz és négyszáz gyorson. A száz gyors a váltó miatt fontos, de vagy a kétszáz, vagy a négyszáz gyorssal nagyobb terveim is vannak.

– Elég jól kiveséztük a szerdai nagy csatát, el is mondta, milyen elképzelései vannak, valahogy mégsem érezni önben a tüzet.
– Mert az nincs bennem. Csak az jár a fejemben, hogy ússzuk már le ezt a kétszáz pillangót. Különösebb motiváció még nem dolgozik bennem, ám volt már ilyen: a 2017-es netanyai ifjúsági Európa-bajnokság előtt ugyanezt éreztem, aztán az első szám leúszása után megjött a kedvem, és összejött három arany és három ezüst. Debrecenben is száz háttal kezdek délelőtt, bízom benne, hogy utána megjön a versenyszellem is. Tudom, sokan kíváncsiak a kétszáz pillangóra, rám és a többiekre is, de a világbajnoki aranyérem sorsa nem Debrecenben dől el.