Nyílt vízi úszás: Rasovszky Kristóf 4. hellyel nyitott a világkupában

2023.05.08. 14:59
null
Rasovszky lemaradt a dobogóról Egyiptomban (Fotó: Dömötör Csaba)
Rasovszky Kristóf végig harcban volt a dobogós helyekért a nyílt vízi úszó Világkupa-sorozat egyiptomi nyitányán, de végül egy ütemmel – 0.5 másodperccel – később érintette meg a panelt francia riválisánál, Logan Fontaine-nél, és így a negyedik helyen végzett. Kalmár Ákos a 19., Kovács-Seres Hunor a 22. helyen ért be, míg a hölgyek között egyedüli magyarként induló Rohács Rékát a cél előtt harminc méterrel zárták ki, pályatévesztésért.

A korábbi esztendőkkel ellentétben egészen májusig kellett várni a nyílt vízi Világkupa-sorozat nyitányára – igaz, ezzel a lendülettel az első három állomást rögtön le is tudják ebben a hónapban –, amelyet ugyanúgy a Vörös-tengerben rendeztek, mint az európai széria első versenyét Eilatnál, ezúttal az egyiptomi Soma-öböl volt a helyszín.

Nos, Rasovszky Kristóf jobb emlékekkel távozik innen, mint Izraelből márciusban, ahol a 10 km második felében kiütötték – ezúttal ugyanis végig az élbolyban haladt. Igaz, most egyszer sem vezetett, hiszen – akárcsak az olimpián – a végül Tokióban diadalmaskodó Florian Wellbrock haladt folyamatosan az élen. A német ezúttal nem aratott olyan fölényes győzelmet, mint szokott, sőt: üldözői, a két francia kiválóság, a világbajnok Marc-Antoine Olivier és Logan Fontaine, valamint Rasovszky Kristóf a végén óriási hajrával a nyakára másztak, de a panelt végül Wellbrock érte el elsőként, ha csak 0.1 másodperces különbséggel is Olivier előtt. A bronzéremért Fontaine és Rasovszky vívott nagyot, és végül itt is célfotót nézegettek, mielőtt szentesítették a francia harmadik helyét, mivel 0.5 másodperccel gyorsabb volt Kristófnál.

A Világkupa-sorozat összetett versenyét az elmúlt két idényben megnyerő veszprémi ettől függetlenül cseppet sem tűnt csalódottnak.

„Jól ment a verseny, teljesen elégedett vagyok, remekül éreztem magam, és a végén én voltam talán a leggyorsabb, az utolsó négyszáz méteren biztosan. A legjobban annak örülök, hogy fejben éles voltam, végig koncentráltan versenyeztem, jó döntéseket hoztam, egy pillanatra sem lankadt a motivációm. Sokkal jobban rendben voltam mentálisan, mint legutóbb Eilatban. Plusz az országos bajnokság után visszaálltunk a keményebb edzésekbe, és így is a többiek szintjén voltam fizikálisan. Ez jó üzenet, hiszen alapvetően a világbajnokságra élezzük ki magunkat a felkészülésben, és ehhez képest sikerült igen értékes pontokat gyűjteni az összetetthez” – fogalmazott Rasovszky.

Másik két indulónk, Kalmár Ákos, illetve az ifjúsági világbajnok Kovács-Seres Hunor a középmezőnyben küzdött becsülettel, s végül az urak a 19. és a 22. helyen értek célba. Az egyre inkább a világelithez sorolandó Betlehem Dávid ugyanakkor igazoltan maradt távol: a verseny idején a magyar érettségi tételeivel küzdött.

A hölgyeknél Rohács Réka hasonló pozíciókban harcolt, hogy aztán harminc méterrel a cél előtt pályatévesztésért kizárják – ha létezik agyzsibbasztó hiba, akkor ez az: 9970 méter leúszása után kiesni a viadalból... Réka egyébként egyedüli magyarként indult, miután Olasz Anna egészségügyi okokból volt kénytelen kihagyni az eseményt, míg az Eilaton bronzérmes Fábián Bettinát szintén az érettségi kihívásai várták – a hölgyeknél egyébként Leonie Beck gondoskodott arról, hogy kettős német sikerrel záruljon a VK-nyitány.

A Világkupa-sorozat nem egészen két hét múlva Szardínia-szigetén, az Aranci-öbölben folytatódik.

NYÍLT VÍZI ÚSZÓ VILÁGKUPA
1. ÁLLOMÁS (Soma-öböl, Egyiptom)
Férfiak

1. Florian Wellbrock (német) 1:52:53.20... 4. Rasovszky Kristóf 1:52:55.00... 19. Kalmár Ákos 1:57:59.80... 22. Kovács-Seres Hunor 1:58:39.60
Nők

1. Leonie Beck (német) 2:04:04.60. Rohács Rékát kizárták

 

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
18 órája

Betlehem Dávid duplázott Ibizán

Úszás
2026.04.25. 20:12

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid a 3 kilométeres kieséses versenyben is aranyérmet szerzett Ibizán

Úszás
2026.04.25. 12:20

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina negyedik lett a három kilométeres versenyben Ibizán

Úszás
2026.04.25. 10:37

Betlehem Dávid győzött, Mihályvári-Farkas Viktória harmadik lett az ibizai nyílt vízi vk-versenyen

Úszás
2026.04.24. 18:31

Betlehem Dávid aranyérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 14:29

Mihályvári-Farkas Viktória bronzérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 11:55

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45
Ezek is érdekelhetik