Gyurta Eb-győztes, Hosszú-ezüst és -bronz

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.15. 17:04
null
Gyurta Dániel újabb Eb-győzelmet aratott 200 mellen (Fotó: MTI – archív)
Gyurta Dániel megnyerte a herningi rövid pályás Európa-bajnokság férfi 200 méteres mellúszó számának döntőjét. Hosszú Katinka második helyezést ért el 400 vegyesen és harmadik lett 200 háton, míg Kozma Dominik holtversenyben bronzérmet nyert 200 gyorson.

 

Női 400 m vegyes. Hosszú Katinka nem rajtolt rosszul, de a spanyol Mireia Belmonte García és a brit Aimee Willmott erősebben kezdett. Hosszú tartotta velük a lépést, sőt Willmottot meg is előzte a táv felére. Mellen Belmonte García egy testhossznyira növelte az előnyét, ami gyorsra váltásnál több is volt még ennél, miközben Willmott ráúszott Hosszúra. Gyorson a magyar úszó már nem tudta befogni a spanyolt, aki nagy fölénnyel, 3.46 másodperccel nyert, Hosszú viszont visszaverte brit riválisa támadását, így ezüstérmes lett.

„Látni kell, valamit elszúrtunk a formába hozással, de azt gondolom, ebből is tanulni lehet és kell is. Úgy gondolom, még mindig jobb, hogy itt történt ez, mint mondjuk a világbajnokságon. Szerintem tudjuk, hogy min kell változtatni, és ez jó. Most egyébként teljesen kiúsztam magam, pláne mert Shane azt mondta, ha nyerek, akkor visszaléphetek a következő két számtól. Így viszont muszáj úsznom..." – nyilatkozta Hosszú Katinka.

10 MAGYAR ÉREM, 5 ARANY
A magyar küldöttség tíz érmet szerzett Herningben. Győzött Hosszú Katinka 200 vegyesen, Verrasztó Dávid 400 vegyesen, Gyurta Dániel 100 és 200 mellen, valamint Gyurta Gergely 1500 gyorson, míg másodikként végzett Hosszú 100 és 400 vegyesen, továbbá Bernek Péter 200 háton, s harmadikként zárt Kozma Dominik 200 gyorson.

Férfi 200 m mell. A startnál Gyurta Dániel tűnt fel először a vízből, majd ő is vette át a vezetést. A két brit, Andrew Willis és Michael Jamieson tartotta vele leginkább a tempót, majd a német Marco Koch is feljebb zárkózott. Sőt Jamieson a futam közepén át is vette a vezetést. Az utolsó előtt hosszt azonban nagyon megnyomta Gyurta, és a rakéták beindítása után több mint fél testhosszal vezetett, így hiába jött a végén is jól Jamieson és Koch, a győzelme nem forgott veszélyben.

„Délelőtt azért tartalékoltam, mert már a száz után is láttam, hogy a német és a brit srác is nagyon megy, azaz muszáj volt egy kis erőt félretennem délutánra, azon belül is az utolsó ötvenre – idézte Gyurta összegzését a Magyar Úszószövetség Facebook-oldala. – Úgy gondolom, ez sikerült. Jamieson ugyan elindult a harmadik ötvenen, de az első száz tempója után sejtettem, hogy ezt a sebességet nem fogja tudni tartani. Az én utolsó ötvenemet pedig senki sem bírta. És nagyon őszintén mondom: nem bánom, hogy nem jött össze a világcsúcs. Majd legközelebb!”

Gyurta mindössze öt századra maradt el saját, 2009-ben úszott 2:00.67-es világrekordjától, Jamieson 71, Koch 90 századdal maradt el tőle, a többiek két mp-en kívül értek célba a győzteshez képest. Verrasztó Dávid 2:07.53-mal utolsóként, a 10. helyen végzett a döntőben.

Női 200 m gyorson Federica Pellegrini (1:52.80) csapott először a célba a francia Charlotte Bonnet-t (+0.46) és Veronika Popovát (+0.82) megelőzve. Verrasztó Evelyn az ötödik lett 1:54.30-cal.

Női 100 m pillangón egyik magyar, Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka sem kezdett jól, miközben Jeanette Ottesen nagyon keményen. A dán azonban a végére elfáradt, és a svéd Sarah Sjöström (55.78) és a brit Jemma Lowe is megelőzte. A mieink közül Hosszú végül megelőzte Szilágyit, előbbi 5. (+1.38), utóbbi 7. (+1.44) lett.

Férfi 200 m gyorson szintén két magyar csobbant a vízbe, Bernek Péter és Kozma Dominik is a mezőnnyel úszott el a rajt után. Az élen az orosz Danyila Izotov haladt, Kozma azonban a futam közepén tartotta a harmadik helyet. Kozma sokáig remekül ment, a végére viszont láthatóan elfáradt, miközben az olasz Filippo Magninival óriási harcot vívott a harmadik helyért. A hivatalos időmérő végül mindkettejüknél 1:43.34-nél állt meg, így mindketten felállhattak a dobogóra. Bernek a 10. helyen végzett 1:45.36-tal. A számot Izotov nyerte meg honfitársa, Nyikita Lobincev előtt.

„Tudtam, hogy van esélyem az éremre, de azt is, hogy iszonyú nehéz lesz megszereznem – értékelte úszását Kozma. – Az edzőmnek, [Turi] Gyuri bácsinak megígértem, hogy ha kell, eltöröm az ujjamat is a benyúlásnál, de kőkeményen meghajtom a végét, mert így kell befejezni egy versenyt. Nahát majdnem sikerült eltörni... Egyébként anyukám most duplán boldog lehet, mert Filippo Magnini a kedvenc úszója." Kozma kétszázon 50-es medencében ért már el kimagasló eredményt: tavaly Eb-bronzérmes lett Debrecenben.

Férfi 100 m vegyesen Vlagyimir Morozov nyakába akasztották az aranyat, itt is kettős orosz siker született: Szergej Feszikov lett a második. A bronz Stefano Pizzamigliónak jutott. Női 100 m mellen a litván Ruta Meilutyte nagy csatában győzte le az orosz Juilja Jefimovát, a harmadik helyen Rikke Möller Pedersen csapott célba. A férfi 100 m hát első helyét a francia Jeremy Stravius érdemelte ki az orosz Vitalij Menyikov és az ugyancsak francia Camille Lacourt előtt.

Női 200 m háton is elindult Hosszú Katinka, és az élmezőnyben „utazott” ugyan, de sokáig nem tudott felúszni a dobogóra. 150 méterrel a vége előtt aztán sikerült erősítenie, ekkor már a 3. helyen állt, és a bronz a folytatásban nem is forgott veszélyben. Az élen az ukrán Darina Zevina zárt, a második a cseh Simona Baumrtová lett.

A nap végére maradtak a rövid számok és a váltók. Férfi 50 m gyorson ukrán győzelem született Andrij Govorov révén, második a német Steffen Deibler, harmadik a fehérorosz Jauhen Curkin lett. Női 50 m gyorson a holland Ranomi Kromowidjojo és a svéd Sarah Sjöström párharcát előbbi nyerte meg, utóbbié lett az ezüst, amiért ráadásul a fehérorosz Aljakszandra Heraszimenya szorításában meg is kellett szenvednie.

A férfi 4x50-es gyorsváltó aranya az oroszoknál (Vitalij Melnyikov, Oleg Kosztyin, Nyikita Konovaljov, Vlagyimir Morozov) landolt, akik 1:23.36-os új világrekorddal utasítottak maguk mögé a mezőnyt, mindenekelőtt az olaszokat és a belgákat. A női 4x50 vegyes váltók fináléja is világcsúcsot hozott, ugyancsak az oroszok (Darija Usztyinova, Julija Jefimova, Szvetlana Csimrova, Rozalija Naszretgyinova) révén: 1.44.67-es időeredményükkel az orosz lányok 14 századdal utasították maguk mögé a dánokat, akiket a svédek követtek.

ÉREMTÁBLÁZAT
aranyezüst
bronz
összesen
1. Oroszország 13 5 4 21
2. MAGYARORSZÁG 5 3 2 10
3. Spanyolország 4 0 0 4
4. Dánia 2 5 2 9
5. Svédország 2 4 2 8
6. Franciaország 2 3 1 6
7. Litvánia 2 1 0 3
8. Hollandia 2 0 4 6
9. Ukrajna 2 0 2 4
10. Olaszország
1 5 6 12
11. Németország 1 5 4 10
12. Csehország 1 2 1 4
13. Lengyelország 1 2 0 3
14. Szerbia 1 0 1 2

Szlovénia 1 0 1 2
16. Nagy-Britannia 0 3 5 8
17. Feröer 0 1 0 1

Izrael 0 1 0 1
19. Fehéroroszország 0 0 4 4
20. Belgium 0 0 1 1

Írország 0 0 1 1

Portugália 0 0 1 1
Összesen 40 40 42 122

 

A rövid pályás úszó Európa-bajnokságokon eddig szerzett magyar érmek száma a hét végén 85-ről 95-re ugrott a dániai Herningben kiharcolt tíz dobogós helyezésnek köszönhetően.

A 25 méteres medencébe kiírt Eb-k históriája 1991-ben indult, s eleinte – 1996-ig – sprint Európa-bajnokságnak nevezték őket. A magyar úszósport első ízben 1999-ben képviseltette magát ilyen eseményen, az utóbbi esztendőkben pedig már nem csupán a részvételben, hanem a minőségi mutatókat illetően, eredményességben is jeleskednek legjobbjai. Az eddigi 17 kismedencés versengésben a magyarok 95 érmet nyertek, tételesen 42 aranyat, 29 ezüstöt és 24 bronzot.

AZ EDDIGI 17 RÖVID PÁLYÁS EB MAGYAR ÉREMSZERZŐI
arany ezüst bronz
Cseh László 16 3 3
Risztov Éva 6 1 1
Gyurta Dániel 6 1
Hosszú Katinka 4 3 2
Verrasztó Evelyn 3 5 3
Verrasztó Dávid 2 3
Jakabos Zsuzsanna 2 2 5
Boulsevicz Beatrix 1 1
Mutina Ágnes 1 1
Gyurta Gergely 1
Kovács Ágnes 3 1
Bernek Péter 2 1
Kis Gergő 2 1
Kerékjártó Tamás 1 1
Kapás Boglárka 1
Kovács Emese 1
Biczó Bence 1
Bodor Richárd 1
Dara Eszter 1
Kozma Dominik 1
Takács Krisztián 1
42 29 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik