Úszás: Milák Kristóf újra edzésben! A Duna Arénában készül – sajtóhír

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 21:38
Milák Kristóf ismét vízbe ugrott (Fotó: Árvai Károly)
Hosszú kihagyást követően újra edzésbe állt az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok úszónk, Milák Kristóf – értesült az Index.

 

Hosszú kihagyást követően újra edzésbe állt az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok úszónk, Milák Kristóf – értesült az Index.

Mint ismert, Milák Kristóf legutóbb a 2023 márciusában rendezett felnőtt országos bajnokságon állt rajtkőre, egy hónappal a nyári, fukuokai világbajnokság előtt bejelentette, hogy sem fizikailag, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy a világ legjobbjai között ugorjon medencébe. Milák edzőjétől, Virth Balázstól szeptemberig pihenőt kapott, ám ezt követően sem tért vissza, s kihagyta az októberi budapesti világkupa-viadalt.

Sós Csaba szövetségi kapitány 2024 elején úgy fogalmazott: a lényeg, hogy kezdjen el úszni, utána lehet bármiről beszélgetni. Nos, az Index legfrissebb információja szerint ez megtörtént, a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója ugyanis a héten visszatért a Duna Arénába, ahol ismét medencébe ugrott, hogy megkezdje felkészülését a párizsi olimpiára.

Az úszó, amennyire csak lehet, továbbra is kerüli a nyilvánosságot, de a sajtóinformáció szerint mostantól teljes erőbedobással edz, és a több hónapos kihagyás ellenére kifejezetten jó formában van.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik