Vajon fellobban újra a láng? – Caeleb Dresselnek elege lett az úszásból

„Visszatérek!”

Két hónapos hallgatást tört meg szeptember elején Caeleb Dressel – az amerikai szuperklasszis a júniusi budapesti világbajnokság első napján aranyérmet szerzett hazája 4x100-as gyorsváltójának tagjaként, majd másnap megnyerte az 50 pillangót. Aztán jött neki egy pihenőnap, majd a 100 gyors előfutama, amelyben a második legjobb időt úszta a román David Popovici mögött.

Az első közlemény úgy szólt, hogy Dressel visszalép a 100 gyors további küzdelmeitől, ám egy nappal később már arról tájékoztatta a közvéleményt az amerikai úszóválogatott sajtósa, hogy Caeleb Dressel nem folytatja a versenyzést Budapesten. Természetesen már ott, a Duna Arénában mindenki azt találgatta, vajon mi történt a színfalak mögött, mi rejlik a visszalépés hátterében, és sokan eljutottak odáig, még az is elképzelhető, hogy Dressel megijedt Popovici és Milák Kristóf fantasztikus formájától. Mert az is hozzátartozik a képhez, hogy Milák világcsúccsal nyerte meg a 200 pillangót a Duna Arénában, alig vártuk ezek után a 100 pillangón az amerikai fiú és a magyar klasszis csatáját.

Volt már három ilyenben részünk, a júniusi budapesti a negyedik – lehetett volna.

Az elsőre ugyanott került sor 2017 nyarán, de azt a csatát még nem is lehet igazán annak nevezni, hiszen az akkor 17 esztendős Milák csak néhány hónappal azelőtt robbant be a felnőttmezőnybe (és így szerzett ezüstérmet). Két évvel később, a kvangdzsui világbajnokságon meg még fürdött a 200 pillangó vb-aranyának és káprázatos világcsúcsának mámorában, így még a dobogóról is lemaradt. A harmadik sokak emlékezetében élhet élénken: a tokiói úszóversenyek legnagyobb párharcát hozta 100 pillangón a Dressel–Milák duó, előbbinek világcsúcs (49.45 másodperc) kellett a győzelemhez, a mi fiunk Európa-rekorddal (49.68) lett ezüstérmes. A negyedik ütközet tehát egyelőre még várat magára, ahogyan Dressel visszatérése is…

De az eltűnése talán összefügg mentális nehézségekkel is, hiszen a tokiói olimpia után mélypontra került az amerikai úszófenomén. Nem rejtette véka alá, hogy ugyan a sikerekben nagy szerepet játszott mentális egészsége és ereje, ám mert hatalmas volt rajta a nyomás, ez Tokió után tovatűnt: „Elveszettnek éreztem magam, a karácsonyi ünnepek is könnyek között teltek, azt hiszem, nem normális, hogy szereztem öt aranyat az olimpián, és azon gondolkozom, mit csinálhattam volna jobban Tokióban…”

Dressel céltudatos ember, úszókarrierje során folyamatosan dokumentálta a napjait, az edzéseit, az érzéseit, 12 füzetnyi naplót írt már tele pályafutása kezdete óta, s elmondása szerint ott, a lapokon a lehető legőszintébben nyilvánul(t) meg: „Van a sportnak egy olyan oldala, amelyet sokan nem látnak, láthatnak, én viszont ezekben a füzetekben végig igazat mondok. Sokáig nem olvastam el ismét őket, nemrég megtettem, és találtam ilyen bejegyzést is: »A f...omba a testemmel, a f...omba az úszással!« Persze, amikor ezt így felolvasod, talán mosolyogsz, akár nevetsz is, de amikor ezt leírod egy-egy nap végén, az egyáltalán nem vicces.”

Nem a munkától riadt tehát vissza az amerikai fiú, mert hogy mit jelent megdolgozni valamiért, már egészen kicsi korában megtanulta: négygyerekes családban nőtt fel (ő a harmadik volt a sorban), s mivel a gyerekeknek egy fürdőszoba jutott, abban pedig csak egy negyvenliteres vízmelegítő volt, állandóan ment a harc, hogy kinek jut meleg víz – valahol itt kezdődött mindaz, amit a medencében is láttunk tőle az elmúlt években. „Csak kék fürdőnek hívtuk, mert kék volt benne minden: a kád, a vécé, a csempe. Reggelente csak az zuhanyozhatott meleg vízzel, aki elsőként kelt fel. Ez mindig a bátyám, Tyler volt, így aztán délután, amikor jöttünk edzésről haza, már mindannyian kiabáltuk, hogy »kék fürdő«, aztán meg rohantunk. Egyértelmű, hogy a versenyszellememet a testvéreimnek, és a kék fürdőszobának köszönhetem” – mesélte Dressel.

Csakhogy ő is azok közé a sportolók közé tartozik, aki rögtön a hibát keresi egy-egy versenye után. Még akkor is, ha az az úszás aranyérmet, netán világcsúcsot is hozott... „Valóban mindig azt keresem, mi volt rossz az úszásomban, mert tudom, még rengeteget fejlődhetek. Tudom, mire kell figyelnem a jövőben, akár a legkisebb versenyeken is. Mindenhol, mindig tanulhatok valamit és fogok is” – nyilatkozta a tetovált, kigyúrt külsejű úszó. Megjelenéséből ítélve sokan dúvadnak, kemény, faragatlan embernek vélik, aki egy épkézláb mondatot sem tud megfogalmazni. Ám ez egyáltalán nem igaz, hiszen Dressel két lábbal a földön álló, szerény, alázatos sportoló, nem véletlenül nevezik őt pályatársai a sportág egyik legkedvesebb, leszerethetőbb figurájának. Hogy tényleg az, akár az életfilozófiájának is beillő kijelentése mutatja „Napról napra jobb ember akarok lenni, ez pedig magával hozza, hogy az úszásban is jobb és jobb leszek.”

Egyelőre viszont nem az úszás áll az élete középpontjában. „Őszintén megmondom: boldog vagyok az úszás nélkül – jelentette ki. – Tudom, hogy képes vagyok boldog lenni úgy is, hogy az életemben az úszás kapja a főszerepet. Átéltem már ezt, és azon dolgozom, hogy újra átélhessem.”

Hogy hogyan jut el idáig ismét Dressel, mi persze nem tudhatjuk, azt viszont tudjuk, mert elárulta, hogy a feltöltődéshez szinte mindent igénybe vesz: „Vettem egy traktort, teljesítettem egy hosszabb szakaszt az Appalache-ösvényen, karibi manátuszokkal úsztam, és végre elmehettem nászútra a feleségemmel.”

Meghan Haila és Caeleb Dressel kapcsolata diákszerelemként kezdődött, ám erősnek és tartósnak bizonyult, a fiatalok pedig 2021. február 13-án, a Valentin-naphoz kapcsolódóan kimondták egymásnak a boldogító igent. „Életem legjobb napja” – írta közösségi oldalán Dressel a házasságkötésük után, és szerelmük azóta is magas hőfokon ég.

Már csak az úszás iránti szenvedélyét kellene ismét lángra lobbantania...

DRESSEL TOKIÓI ARANYHALMOZÁSA

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 17-i lapszámában jelent meg.)