Úszó-vk: Kós egyéni csúcsot úszott 200 háton

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 09:52
null
Kós Hubert egyéni csúccsal ötödik lett 200 háton az indianapolisi úszó-vk-n (Fotó: Árvai Károly)
A rövid pályás világkupa-sorozat harmadik állomásán, Indianapolisban is csak egyetlen magyar indul(t): az első napon Kós Hubert egyéni rekorddal az ötödik lett 200 háton.

Az elmúlt hétvégén, az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának második állomásán, Torontóban Kós Hubert (Újpesti TE) nemcsak az ellenfelekkel küzdött, hanem az akklimatizációval is, hiszen a viadal előtt néhány nappal ért véget Berlinben az első forduló, Magyarovits Zoltán tanítványa indult Németországban is (200 vegyesen a második, négyszázon a harmadik helyen végzett), majd Kanadában a verseny harmadik napján szerzett bronzérmet 400 vegyesen.

Mindezt azért fontos rögzíteni, mert a vk-sorozat harmadik állomásán, Indianapolisban, ahol az első versenynap küzdelmei magyar idő szerint csütörtökön éjjel zajlottak, Kós már jó formát mutatott (vagyis átállt az ottani időzónára), hiszen 200 háton egyéni csúcsot úszott (1:52.45), s ezzel ötödik lett.

Az idei vk-sorozat első triplázója – aki mind a három állomáson megnyerte ugyanazt a számot – éppen a férfi 200 hát győztese, az amerikai Shaine Casas lett, aki egyéni rekordja (1:48.40) ellenére sem volt teljesen elégedett („Azt hittem, ennél valamivel gyorsabb tudok lenni.”), ám aztán felvidult, amikor megkapta a 10 ezer dollárról szóló bónuszcsekket, amely a triplázóknak jár a kiírás szerint.

Katarzyna Wasick, vagy ahogyan a legtöbben hívják, Kasia Wasick is megküzdött azzal, amivel Kós, ám a jelek szerint a lengyel úszó jobban vette az akadályokat, hiszen Berlin és Toronto után Indianapolisban is megnyerte az 50 gyorsot, ráadásul ezt minden idők harmadik legjobb eredményével tette (23.10) – a szám világcsúcsát a holland Ranomi Kromowidjojo tartja 22.93-mal, mellette a svéd Sarah Sjöströmnek van egy 23.00-s eredménye 2017-ből.

Kasia Wasick természetesen nem ismeretlen az uszodák világában, hiszen például a júniusi budapesti világbajnokságon ezüstérmet szerzett 50 gyorson, ám az ritkaságszámba megy, amit ő produkál, hiszen idén töltötte be 30. életévét, és legjobb eredményeit az elmúlt három esztendőben érte el.

Casas és Wasick mellett még hárman tripláztak, és szerezték meg a 10 ezer dolláros bónuszt: az amerikai Nic Fink (100 mell), a trinidad és tobagói Dylan Carter (50 gyors) és a dél-afrikai Chad le Clos (100 pillangó).

ÚSZÁS
VILÁGKUPA-SOROZAT,
3. ÁLLOMÁS, INDIANAPOLIS
GYŐZTESEK ÉS MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
50 m gyors:
1. Dylan Carter (trinidad és tobagói) 20.72
400 m gyors: 1. Kieran Smith (amerikai) 3:35.99
100 m mell: 1. Nic Fink (amerikai) 56.15
200 m hát: 1. Shaine Casas (amerikai) 1:48.40, …5. Kós Hubert 1:52.45
100 m pillangó: 1. Chad le Clos (dél-afrikai) 48.85
100 m vegyes:
1. Shaine Casas (amerikai) 51.04
NŐK
50 m gyors:
1. Katarzyna Wasick (lengyel) 23.10
400 m gyors: 1. Katie Ledecky (amerikai) 3:54.04
50 m hát: 1. Kyle Masse (kanadai) 25.96
200 m mell: 1. Lilly King (amerikai) 2:17.56
200 m pillangó: 1. Summer McIntosh (kanadai) 2:03.40
100 m vegyes:
1. Beata Nelson (amerikai) 57.81

Legfrissebb hírek

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
15 órája

Ez nagyot szólt! Kós Hubert egyéni csúccsal lett bronzérmes a vizes vb-n – videó

Vizes vb 2025
17 órája

Kós Hubert bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
18 órája

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:58

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

A száz tanulsága: tovább, tanulás!

Vizes vb 2025
2025.07.30. 07:28

Vizes vb: Németh 100 gyorson, Kós 200 vegyesen magabiztosan jutott középdöntőbe

Vizes vb 2025
2025.07.30. 06:47

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
2025.07.29. 14:23
Ezek is érdekelhetik