Úszó Eb: Szabó Szebasztián 8. lett 50 pillangón

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 18:17
null
Fotó: MTI
Szabó Szebasztián a 8. helyen végzett a férfi 50 pillangó döntőjében a római vizes Európa-bajnokságon.

 

Szabó a tavalyi budapesti Eb-n megnyerte ezt a számot, akkor 23.00-s időt teljesített, ettől most 62 századdal elmaradt.

Szabó: Nincs mit szépíteni, nem vagyok formában

– Ez nem olyan volt, mint a tavalyi Eb-döntő.
– Hát, nem. Akkor nyertem, ezúttal nem. Nem akarok kifogásokat keresni, de hiába lőttem ki a rajtnál, éreztem, hogy kiszakadt a dresszem hátul, na, meg is nézem – és tényleg! Kicsit emiatt mentálisan megbillentem, ám végigúsztam úgy, ahogy megbeszéltük az edzőmmel. Nincs ezen mit szépíteni, nem vagyok olyan formában, mint tavaly az Eb-n, vagy akár a júniusi világbajnokságon, ezt mindenki látja. Nincs meg az a sebességem most, ami kell ehhez az ötvenhez.

– A csütörtöki középdöntő után azt mondta, nem vált be, amit megbeszélt az edzőjével és a finálé kapcsán nem hallgat senkire – ezek szerint mégis megbeszélték, mit kell tennie a vízben?
– Úgy csináltam mindent, ahogy én akartam. Amikor csúcsformában vagyok, megy a gyors frekvenciás úszás, de így, kisebb leállás után hiába akarja a fejem, ha a testem nem akar menni.

– Akadnak, akik azt mondják, kár volt a világjátékokra elutazni a vébé után és az Eb előtt.
– A válaszom erre, hogy a világcsúcsom előtt is utaztam nagyon sokat, indultam sok versenyen.Szükségem volt a pihenésre, leginkább mentálisan, még azt is megtehettem volna, hogy nem indulok Rómában, azonban itt vagyok, és még így is hoztam egy Eb-döntőt – igaz, csak nyolcadik lettem. Nem aggódom az Európa-bajnokság és a szereplésem miatt, ha nem engedélyezek magamnak némi pihenőt a vébé után, ki tudja, mikor lett volna erre lehetőségem. (K. E.)

VIZES EB, RÓMA
ÚSZÁS
FÉRFI 50 M PILLANGÓ, DÖNTŐ

1. Thomas Ceccon (olasz) 22.89
2. Maxime Grousset (francia) 22.97
3. Diogo Matos Ribeiro (portugál) 23.07

8. Szabó Szebasztián 23.62

Legfrissebb hírek

Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 pillangón

Úszás
2025.12.03. 21:13

Komoróczy Lora „durrantott” 50 pillangón

Úszás
2025.11.07. 19:48

Szabó Szebasztián: Van még miért küzdeni

Úszás
2025.09.24. 09:54

Világjátékok: három magyar arany és két világcsúcs uszonyos úszásban

Egyéb egyéni
2025.08.11. 12:43

Világjátékok: világcsúccsal aranyérmes az uszonyosúszó Kiss Nándor

Egyéb egyéni
2025.08.10. 12:42

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
2025.08.01. 14:00

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
2025.07.27. 14:53

Szabó Szebasztián nyerte meg az 50 gyorsot Monacóban

Úszás
2025.05.18. 19:58
Ezek is érdekelhetik