Úszó Eb: Akár minden véget érhetett volna – Verrasztó Dávid

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2022.08.12. 10:11
null
Verrasztó Dávid és az ezüstérem (Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)
Mint ismert, Verrasztó Dávid a második helyen zárt 400 vegyesen a Rómában zajló úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitó napján. A Ferencváros sportolója lényegében ettől a versenytől tette függővé magában a folytatást.


– Nehéz megmondani első látásra, hogy elégedett-e.
– Én nagyon örülök ennek az ezüstéremnek, ez volt a realitás, azok után kiváltképp, hogy februárban még nem tartottam sehol – reagált Verrasztó Dávid. – Nyolcvanöt kiló voltam, nem is ment az úszás – ennél a döntős időnél azért tudok jobbat, de a végén már hátrafelé néztem, mert mindenképpen érmet akartam szerezni, azt nem szerettem volna, hogy újra negyedik helyen végezzek, mint például tavaly, a tokiói olimpián.

– A pályafutásában hová teszi ezt az ezüstöt?
– Ez fontos érem, fontos döntő volt, hiszen akár minden véget érhetett volna.

– Vagyis ha nem úszott volna jól csütörtökön, el is köszön?
– Nem mondanám ezt ki ilyen egyértelműen, de harmincnégy éves vagyok, van két fiatalabb úszó nálam otthon négyszáz vegyesen, akik jók, nincs értelme az útjukba állni pusztán azért, mert korábban úsztam jó időket ezen a távon. De ebbe a felkészülésbe és versenybe beleálltam, innen már lehet lőni arra, amit szeretnék: nem mondom, hogy harminchat évesen olimpiai bajnok leszek, de...

– ...ezek szerint kitart Párizsig.
– Két év van még addig, jövőre világbajnokságot rendeznek, ott azért már lehet látni, milyen időre lesz szükség az olimpiai döntőhöz – a hétköznapokkal, az edzésekkel nincs gondom, sohasem volt.

– Az olimpia után korábbi edzőjével, Fehérvári Balázzsal kezdett el dolgozni – Ausztriában. Hogy érzi magát?
– Az eleje nehéz volt, hiszen húsz éven keresztül megvolt mindenem Magyarországon, de nem volt választásom, kevés edző vállalna el ennyi idősen, Balázzsal pedig már dolgoztam együtt.

VIZES EB, RÓMAÚSZÁS
KÖZÉPDÖNTŐK, DÖNTŐK
Férfi 400 m vegyes, döntő: 1. Alberto Razzetti (olasz) 4:10.60 perc, 2. VERRASZTÓ DÁVID 4:12.58, 3. Pier Andrea Matteazzi (olasz) 4:13.29, 4. KÓS HUBERT 4:13.77

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
13 órája

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
16 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
16 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
2026.08.10. 21:23

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
2026.08.10. 20:40

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
2026.08.10. 12:36

Úszó Eb: Kós, Marchand, Ponti és Steenbergen nyitotta meg az Eb-t

Úszás
2026.08.09. 14:34

Marchand kihagyja a két vegyesúszó számot a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.08. 16:26