Videó: Babakocsit nem fogok használni, nem kell oda több kerék – Illés Fanni

2022.06.13. 20:09
null
Illés Fanni és Szabó Álmos első gyermekét várja
A tokiói paralimpián aranyérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok paraúszó, Illés Fanni és párja, Szabó Álmos volt Csisztu Zsuzsa legutóbbi vendége, ahol elárulták, a júliusban születendő gyermekről már most kiderült, hogy versenyző típus, hiszen azonnal érkezett.

„Túl kritikus vagyok magammal szemben – mondta Illés Fanni. – Jézusom, mint egy dinnye, akkora vagyok. Ezt nehéz átélni, mert mindig voltak súlyproblémáim. Régen a testem és a lelkem is bombaformában volt a versenyeken” – húzta alá a Tokióban 100 m mellen aranyérmes paraúszó,

„Egy élsportoló nehezen barátkozik meg azzal, hogy egy test átalakul” – tette hozzá Fanni várandósságával kapcsolatban párja, Szabó Álmos.

„A gyermekünk igazi versenyző típus, ő ugyanis úgy döntött, azonnal érkezik –
mondta a kismama. – Amikor megláttam a pozitív terhességi tesztet, az jutott eszembe, hogy noha nem szokott, megint elsőre sikerült valami. Ez nagy önbizalmat adott. Nagyon szerettem volna azonnal anya lenni, de féltem, hogy bele merjünk-e vágni, vagyok-e olyan anyának való? Sosem tudtam közeledni a gyerekek felé, nem tudtam elképzelni magamat anyának. Bizonytalan voltam és Álmos erősített meg ebben” – jegyezte meg Illés Fanni.

„Mi lesz akkor ha? Nem szeretem az ilyen gondolatokat” – tette hozzá Illés Fanni párja, Szabó Álmos. „Az ember ne hátráljon meg semmitől! Így kell lennie!” – emelte ki.

„Később jelentettük be, mint szokás, tudatosan készítettem magam a negatív kommentekre – mondta Fanni. – Felkészültem és humorral átvészeltük. Teljesen rendben vagyok, csak nincs lábam. A vőlegényem ép. A gyereket úgy fogom ellátni, ahogy én tudom. Önellátó felnőtt vagyok magam is... Hónapokig terveztem, és két nap alatt be is rendeztük a gyermekszobát. Az elején a gyerek is a földön él és én is. A kiságy volt kérdéses, és egy átalakítható ágyat vettünk. Babakocsit nem fogok használni, nem kell oda több kerék” – mondta nevetve IIlés Fanni a Csisztu Sport Castban.

„Magamon szeretném hordozni a kicsit” – tette hozzá, majd a születendő gyermek egészségéről Illés Fanni úgy fogalmazott: „Apukájától örökölte a kezeit és a lábait is. Minden rendben van. Az orvosok jobban izgultak, mint mi. De bevallom, bennünk fel sem merült más, kizárt, hogy még egyszer megtörténjen az, ami velem” – tette hozzá Fanni.

A sztárpárral készült teljes interjút a Csisztu Sport Cast legfrissebb epizódjában láthatják:

Legfrissebb hírek

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

Sportjogi esetek

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:59

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28
Ezek is érdekelhetik