Úszás: Milák nagy léptekkel halad előre – Virth Balázs

2022.03.25. 13:22
null
A vb-n lehet csúcsformában Milák (Fotó: Tumbász Hédi)
Virth Balázs szerint új tanítványa, az olimpiai bajnok Milák Kristóf nagy léptekkel halad előre a felkészülésben a budapesti világbajnokságra – írja az MTI.


„Minden a tervek szerint halad a tenerifei edzőtáborban”
– jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott pénteki interjúban az edző.

„Az állóképesség-fejlesztésről szól a munka, de itt már az intenzitás is szerepet kap, mert az országos bajnokságon is szeretnénk jó eredményt elérni. Az igazi csúcsformát viszont a budapesti vb-re hegyezzük.”

A 200 méter pillangó egyeduralkodójával tavaly megkezdett közös munkáról úgy nyilatkozott, hogy az első félév nem volt tökéletes az orrsövényműtét és a koronavírus-fertőzés miatt, azonban januártól minden rendben zajlik.

„Nagy léptekkel halad előre, sokszor meglep, például a szegedi versenyen is, ahol 1:56.44 percet úszott, de százon is 51.3 másodpercet ért el. Nagyon elégedett voltam vele, az országos bajnokságon még előrébb tart majd. Kezdem érezni, mire van szüksége, amiben sokat segít, hogy megosztja a gondolatait” – mondta Virth, aki szerint küzdenek a fordulókkal, sok munka van már benne, de még lesz is.

Másik világbajnok tanítványával, az ugyancsak 200 méter pillangó specialistájának számító Kapás Boglárkával kapcsolatban arról beszélt, hogy ő távolabbról indult, mert az olimpia után két hónapos pihenőt tartott, majd januárban hátsérüléssel kezdett, ezért csak most kezd elfogadhatóan teljesíteni.

„Tőle az ob-n nem várok kiemelkedő eredményt. Esetében a cél úgy felkészülni a vb-re, hogy olyan időt érjen el, amit az olimpián nem tudott” – mondta Virth.

A június 18-án kezdődő vizes világbajnokságon Virth mindkét sztársportolója, Milák Kristóf és Kapás Boglárka is címvédőként indul majd 200 méter pillangón.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
2026.09.01. 09:22

A mi Ronaldónk és Messink – Csurka Gergely publicisztikája

Úszás
2026.08.26. 23:57

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.16. 18:36

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.15. 20:39

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
2026.08.14. 15:42

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2026.08.14. 00:15