Ajánló: a La Manche új, ausztrál királynője

2021.10.24. 20:02
A rekordot jelentő negyvennegyedik alkalommal úszta át a csatornát a hosszútávúszó Chloë McCardel, aki bízik benne, hogy csúcsdöntéséből a következő generáció is erőt merít majd.

Már az is szép teljesítmény, ha valaki egyszer átússza a 34 kilométer széles La Manche csatornát – hát még ha negyvennégyszer! Márpedig az ausztrál Chloë McCardel ennyiszer teljesítette az embert próbáló feladatot, és stílusosan egy ausztrál zászlóval és egy üveg francia pezsgővel ünnepelte a sikert. Mellesleg új rekordot döntött, átadva a múltnak az angol Alison Streeter negyvenhármas csúcsát.

Az elmúlt tizenkét évet a rekorddöntésnek szentelte a 36 esztendős hölgy, összesen több mint 450 órát töltött a jéghideg vízben, sőt 2015-ben egymás után háromszor (!) úszta át a csatornát, mindössze harminchét óra alatt.Talán nem csoda, ha úgy döntött, megáll negyvennégynél, és többször vélhetően már nem ússza át többet.

„Boldog vagyok, hogy királynőként vonulhatok vissza – idézte őt a Radio National. – Negyvennégy átúszás nagyon sok, semmiféle késztetést nem érzek, hogy visszamenjek, nincs olyan újabb rekord, amely lázba hozna.”

Azért nem árt hozzátenni, hogy a negyvennégy átúszás alatt természetesen sok megpróbáltatással kellett szembenéznie. Megesett, hogy megcsípte egy medúza, előfordult, hogy hipotermiával, azaz a szervezet fokozott kihűlésével küzdött, és egy alkalommal olyan súlyos volt az állapota, hogy kórházba is került.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
2026.06.13. 08:55

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
2026.06.11. 15:26

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40
Ezek is érdekelhetik