Tokió 2020: Cseh László optimista, elutazna az olimpiára

K. E.K. E.
2020.04.23. 20:27
null
Cseh László optimista, elutazna Tokióba (Fotó: Tumbász Hédi)
A kétszeres világbajnok Cseh László úgy véli, neki talán még jól is jött a kényszerpihenő, igaz, most már alig várja, hogy medencébe ugorhasson.

 

Akadtak, akik azt vizionálták, hogy az olimpia egy évvel történő elhalasztása Cseh Lászlót (BVSC-Zugló) döntésre készteti, mégpedig arra, hogy nem marad az uszodák világában 2021-ig, hanem bejelenti visszavonulását.

Tény, a világ- és Európa-bajnok úszó a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése utáni napokban úgy fogalmazott, mindent át kell gondolnia, ám ez nem jelentette és nem is jelenti azt, hogy feladja. Sőt.

„Valahogy úgy érzem, még jól is jött a pihenő, hiszen az agyam nincs »elhasználva«, vagyis mentálisan nem vagyok fáradt. Alig várom, hogy visszaálljak az edzésekbe, hogy a medencében úszhassak, mert valljuk be, az elmúlt hetekben azért nem szakadtam bele a mozgásba” – mondta a decemberben 35. születésnapját ünneplő sportoló.

Erre hétfőtől meg is lesz a lehetősége, hiszen a magyar úszósport feléled, a két-két negatív koronavírustesztet produkáló válogatott versenyzők megkezdhetik a felkészülést
– természetesen a járványvédelmi előírások betartása és elég szigorú felügyelet mellett, hiszen az úszók és mestereik nyilatkozatban vállalták, hogy csak a lakóhelyük és az uszoda között közlekednek.

Úgyhogy Cseh László nekirugaszkodik – de csak az elhalasztott olimpiát megelőző országos bajnokságig, vagyis a válogatóversenyig néz előre. Éppen úgy, ahogy azt az idén is tervezte, csak ugye az élet mindent felülírt.

„Így alakult, van a felkészülésnél vagy éppen az én olimpiai szereplésemnél égetőbb kérdés is. Ráadásul nem tudjuk, hol a járvány vége. Amellett, hogy vágyom már a vízbe, azt is szeretném, hogy úgy mozdulhassak ki itthonról, hogy közben nem kell másért aggódnom – folytatta Plagányi Zsolt tanítványa. – Valóban csak a válogatóversenyig tervezek, ott is leginkább az érzéseimre leszek kíváncsi. De az még messze van, egyelőre edzeni kell. Érzek magamban erőt a folytatáshoz. Más lett volna a helyzet, ha az utolsó pillanatban születik meg a döntés a halasztásról, hiszen akkor »elhasználódtunk« volna fejben és testben, így viszont volt idő a pihenésre. Onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Optimista vagyok.”

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53