Vizes vb: Eltüntettem a bajszom, nem mutatott olyan jól – Rasovszky

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2019.07.31. 09:02
Hazaérkezett a kvangdzsui világbajnokságról a magyar úszóválogatott. A döntősöket és világbajnokokat a Duna Arénában köszöntötték a családtagok, barátok és természetesen a sajtó képviselői. Ott járt az NSO Tv stábja is, és beszélgettünk Magyarország első nyílt vízi úszó világbajnokával, Rasovszky Kristóffal, aki felelevenítette azt az eseményt is, amikor az utolsó helyen végzett szudáni versenytársa nyakába akasztotta aranyérmét.

Rasovszky Kristóf a többi világbajnokkal ellentétben már feldolgozta a győzelmét, hiszen neki bőven volt már rá ideje.

„Én hamarabb hazaértem, mint a csapat többi tagja, sikerült is feldolgozni, főleg, hogy az első versenynapomon volt ez az aranyérem. Az az öt kilométer tényleg úgy alakult, ahogy azt szerettem volna, nem tudok igazából kivetni valót találni benne. Szerencsére a világbajnokság nagy része is úgy alakult, ahogy elterveztük. A tíz kilométerrel kiegészülve, hogy ott megvan az olimpiai kvóta, ez alapvetően nyugodtságot tud adni a következő évi felkészülésre.”

Videónkban elmeséli annak történetét, amikor aranyérmét az utolsó helyen végzett szudáni versenytársa nyakába akasztotta, illetve azt is megtudjuk: hová tűnt a vb-n látott bajsza?

Jöhet az izompakolás, de nem visszük túlzásba – Kapás Boglárka

Az volt a legdurvább, hogy… – Milák

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
16 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51